Íme a modell, aki Taylor Swift ikertestvére lehetne

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az énekesnő egyre többet lóg Karlie Kloss topmodellel, akivel nemcsak a hajuk, de lassan a stílusuk is megegyezik. De kinek áll jobban ugyanaz?

Nemcsak nekünk, de a Fashionista szerkesztőinek is feltűnt, hogy Taylor Swift nem csupán együtt lóg Karlie Kloss-szal, de elkezdett egyre inkább hasonlítani a topmodellre. Februárban bubi frizurát vágatott magának és majdnem azt a fazont sikerült neki is összehoznia, amit barátnőjéről, Klossról neveztek el nemrég. Az arcon és a hajon kívül a stílusuk is egyre inkább hasonlít, ezért gondoltuk úgy, hogy érdekes lenne megversenyeztetni őket, hogy ön eldönthesse: kinek áll jobban ugyanaz a stílus!

Vörösszőnyeges itt-ott kivágott ruha

Taylor Swift énekesnő lévén természetesen hivatalos volt a kétsoros névvel rendelkező, 49. Annual Academy of Country Music Awards-ra is, ahova fehér, vállnál kivágott cropped-topban és fekete maxiszoknyában érkezett. Mivel a fotó egy hete készült, a haja itt már „klossosan” rövid volt és leginkább egy sörényre emlékeztetett. Swift egyébként többször próbált már Miley Cyrus-hoz hasonlóan áttérni egy vagányabb korszakba, de minden ilyen kísérlete után egy héttel piacra dobott egy dalt, amiben szokás szerint a fehér lovas herceget várja hajfonás és ágyon ülve gitározás közben. A monokróm szetthez egyébként korallos rúzst vitt fel ajkaira, a kiegészítők pedig a fekete-arany tengely mentén mozogtak: az ékszerei utóbbi színben ragyogtak, a táskájára és cipőjére pedig mindkettőből jutott.

Karlie Kloss az MTV Movie Awards-on jelent meg korábban szintén egy fehér hasvillantó felsőben és egy hozzá tartozó midiszoknyában. A térd alá érő alsórészhez bár tökéletesen passzolt, unalmas választás volt a Gucci fehér szandálja – egy nude színűvel is simán el tudnánk képzelni a szettet, de akár a fehér ellensúlyozásaként valami extrém mintát vagy árnyalatot is választhatott volna. Nézzék csak a csuklóját: ő is arany karperecet visel. Lehet, hogy együtt vették?

Galéria ikon

10

Taylor Swift és Karlie Kloss is beleszeretett az itt-ott kivágott ruhákba.
Galéria: Íme Taylor Swift eltitkolt ikertestvére!
Fotó: Jon Kopaloff / Europress / Getty

Vörösben

Két dolog tagadhatatlan: mindketten imádják a vörös színt és jól is áll nekik. Swift a CMT Artists of the Year díjkiosztón jelent meg ebben a piros ruhában, aminek színkódja tökéletesen megegyezett rúzsának árnyalatával. A lábakra ezüstös-bronzosan csillogó nyitott orrú magassarkú került, ezen kívül egy gyűrűt, egy karkötőt és egy fülbevalót vett fel a dalszerző-énekesnő. Mi a ruhával nem vagyunk teljesen kibékülve, valahogy nem szép az árnyalata és emiatt Swiftnek sem a legjobb oldalát mutatja, de szerencsére ettől még tudunk majd ma este aludni.

Kloss egy fokkal bevállalósabb volt: alapból a ruháját is hímzés díszítette egy márciusi rendezvényen, amihez kövekkel kirakott lapostalpú és hegyesorrú (nem túl szerencsés választás) cipőt vett fel. A táskát – annak ellenére, hogy nagymamáink díszpárnáira emlékeztet – szívesen elfogadnánk, kristályból készült csatja különösen szép megoldás. A körmök festetlenül maradtak, ékszerek közül pedig bár csak egy decens gyűrűt és fülbevalót viselt a modell, ezek ára sejthetően sokszorosan meghaladta az amúgy olcsónak nem mondható ruháét. Swift hófehér bőrével ellentétben Karlie Kloss remek színben pompázott. Önt befolyásolja ez a döntésében?

Galéria ikon

10

Dögös nők vörösben
Galéria: Íme Taylor Swift eltitkolt ikertestvére!
Fotó: Ed Rode / Europress / Getty

A végzet asszonyai

A vörös mellett sokszor nyúlnak a biztonságos ruhadarabok után, mint például itt is. Mindkettőjüktől egy zárt nyakú, hosszú ujjú fekete estélyit választottunk. Swifttől azt a csillogó kövekkel kirakott, áttetsző anyagokkal toldottat, amit a Vanity Fair Oscar Partiján viselt és amihez fekete gyűrűt vett és fémesen csillogó clutch-ot szorongatott a kezében. A körömlakkja a rúzs színét idézte: mindkettő vörös volt, enyhe bronzos beütéssel. A szettet egy füstös szemsmink egészítette ki. Érdemes megfigyelni az arcukat egyébként, a hajuk itt rendkívül hasonló és a vonásaik is.

Kloss a tavaly novemberi Glamour Women of the Yearen jelent meg ebben a fekete sliccelt estélyiben. Bár a cipője neki sem látszik, azért sejthetően feketét vett fel, a körmein viszont látszik, hogy élénk nude színt kaptak. A ruha díszítése kissé olcsó hatást kelt, viszont a frizura és smink olyan tökéletes, hogy egy magazin címlapján is visszaköszönhetne így. Önnek melyikőjük tetszik jobban? Kíváncsiak vagyunk! Nézze meg galériánk utolsó képét is, tartogatunk egy bónusz fotót!

Galéria ikon

10

Végzet asszonyai talpig feketében.
Galéria: Íme Taylor Swift eltitkolt ikertestvére!
Fotó: C Flanigan / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.