Mekis egyenruha: melyik celebnek áll jobban?

Olvasási idő kb. 3 perc

Alig vártuk, hogy a Moschino legújabb kollekcióját a kifutók után végre hírességeken is láthassuk.

Mióta bemutatták a Moschino megosztó őszi-téli kollekcióját, azóta azt vártuk, hogy mikor bukkannak fel a repi ruhadarabok a hírességeken. Mivel Katy Perry már a bemutatón is az első sorból fotózott, így borítékolható volt, hogy rajta mindenképpen viszontláthatunk egy mekis egyenruhát. Rajta kívül még megtaláltuk Jourdan Dunn topmodellen (akinél önök szerint Jennifer Lopeznek is jobb lába van) és Anna Dello Russón is – mivel utóbbinak minden alanyi jogon jár, meg is lepődtünk volna, ha őt nem láthatjuk az elborult szettek valamelyikében.

Nézze meg, kinek hogy állt az amúgy 200 ezer forintba kerülő ruha és végül döntsön, hogy kin mutat jobban: a celeben vagy a manökenen! Utóbbira egyébként hasonló koncepció alapján készült szoknyát és cipőt adtak, füleibe pedig sárga gömbékszereket aggattak.

Jourdan Dunn

Vannak olyanok, akik egy-egy ruhadarabot a kifutón látott összeállításban hordanak az utcán, mások pedig igyekeznek beépíteni a tőlük megszokott szettek valamelyikébe. Dunnj az utóbbi csoport egyik képviselője, hiszen ő alapvetően az egyszerű és monokróm ruhadarabok híve és most is ilyennel párosította a piros-sárga pulóverruhát.

Gazellalábaira a Balenciaga legcsúnyább bakancsát húzta, amihez a kivágások miatt zoknit nem lehet felvenni, viszont így egyrészt kényelmetlen, másrészt könnyedén felfázhatunk benne. Nem mintha érintene minket ez a veszély, hiszen nincs több százezer forintunk egyetlen pár cipőre. A Burberry-táska mellé magára dobott még egy – nagy valószínűséggel – kecskeszőr Fendi bundát is. Reméljük, nem abból a szőnyegből készült, amit a modellek egyszer már agyontapostak.

Galéria ikon

4

Galéria: Mekis egyenruha: melyik celebnek áll jobban?
Fotó: Domine-Marechal-Wyters / Northfoto

Anna Dello Russo

Meglepődtünk volna, ha pont a japán Vogue divatszerkesztője marad ki a buliból és nem kap legalább egy szettre való ruhát és kiegészítőt a Moschinótól. Ő a ruhához a Chanel ikonikus darabjaira hasonlító láncos vállpántos, steppelt táskát vett fel és úgy gondolta, hogy a hajának félretűzésére a legjobb eszköz egy apacs indiánok ihlette tollas fejdísz. Al legfurább az, hogy Russót ismerve ezen már a szemöldökünket sem húzzuk fel.

A lábakra a 2000-es évek borzasztó időszakaira emlékeztető nyitottorrú platformos (egyébként Adidas) magassarkú cipő került, a telefonra pedig mi más, mint egy közepes sült krumplit ábrázoló telefontok – szigorúan M, mint Moschino logóval.

A divatikon az otthona elhagyása előtt mélyen belenyúlt az ékszeres bödönbe: füleibe gyöngyöket és apró köveket, nyakába és csuklójára pedig kutyaláncra emlékeztető ékszereket aggatott.

Galéria ikon

4

Galéria: Mekis egyenruha: melyik celebnek áll jobban?

Katy Perry

A divatbemutató első sora és a kollekciót megálmodó Jeremy Scott-tal történő bratyizása után meg sem lepődtünk, hogy Perry-t is elkapta a Moschino-láz. A kistáskát ő is megkapta és a szettet aranyból készült ékszerekkel egészítette ki: nyakába például Chanel láncot akasztott, a karkötőjén pedig szintén a francia luxus divatház nevének betűi fityegtek.

A sminkje tőle megszokott volt, a hajába pedig amolyan rockabilly-sen egy kendőt kötött. A szetthez fekete-átlátszó harisnyát és korallos hasított bőr magassarkút húzott. Ön szerint kin mutat jobban az ezer dolláros pamutruha? Szavazzon!

Galéria ikon

4

Galéria: Mekis egyenruha: melyik celebnek áll jobban?
Fotó: Jun Sato / Europress / Getty
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.