Az év divattervezője: Szegedi Kata

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

2014-re grunge-os, 80-as, 90-es évekből inspirálódó kollekciókat tervez a közönség által legjobban ítélt fiatal designer. Interjú.

A csütörtök este tartott Glamour Women of the Year gálán Tóth Gabi furcsa szájat, Tolvai Reni meg sportmelltartót villantott – közben nem mellékesen kiosztották a magazin olvasói által legjobbnak ítélt divattervezőnek, jelen esetben Szegedi Katának a díjat.

Galéria ikon

22

Galéria: Szegedi Kata az év tervezője - Glamour gála 2014.
Fotó: Ancsin Gábor / Velvet

„Nagyon sokat jelent nekem ez az elismerés, főleg hogy elég sokszor jelöltek eddig, és emiatt már kicsit elérhetetlennek is tűnt, mondván, sose én kapom meg. De most végre eljött ez a pillanat, ami szerintem azt is jelenti, hogy egyre szélesebb körben ismernek az emberek, a munkáimat szeretik és ez nekem nagyon fontos” – mondta el nekünk Szegedi Kata a Glamour díjátadón. Az egyre szélesebb körben ismert magyar tervező úgy látja, ismertségének és vásárlókörének növekedése a rengeteg munkán kívül már saját magától is csak nő:

„Nekem úgy tűnik, hogy ez egy öngeneráló folyamat, nagyon jó emberekkel dolgozom együtt, nagyon jó fotókat csinálunk, külföldön is elég sok ismert embernek készítettem már ruhát, és itthon is öltöztetek énekesnőket, színésznőket, és ez így generálja a dolgokat” – mondja Szegedi, aki készített már ruhákat a Moloko egykori énekesének, Roisín Murphy-nek és Nicki Minajnak is.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

Szegedi karrierjét – akárcsak a legtöbb fiatal tervező – nem csak a hazai piacon képzeli, nyit külföld felé (a márka stílusával is), és mindig pozitívan áll a dolgokhoz, nem szeret a nehézségekről beszélni.

„Nagyon sok nehézségem volt és van, de szerintem mindig minden csak jobb lesz. Nem akarok belemenni abba, hogy mik a negatívumok, inkább a pozitívumokról szeretek beszélni, mint például ez a díj. Ez nagyon nagy elismerés nekem, meg nyilván ez a díj elsősorban visszaigazolás, mivel a közönség szavaz. A nagy pillanatok nekem mindig azok, amikor valaki felveszi a ruhámat és látom, hogy jól érzi magát benne” – mondja Szegedi, akinek álma (és célja), hogy egyszer külföldön is hasonlóan ismert és elismert legyen, mint a magyar közönség körében. A tervező 2014-es tavasz-nyári kollekcióját már ősszel megnézhettük (és megnézhetjük ismét április 4-5-én, az Elle Fashion Show-n), de míg mi még csak most kezdjük beszerezni az idei kulcsdarabokat, ő már a jövő nyáron agyal.

Galéria ikon

22

Galéria: Szegedi Kata az év tervezője - Glamour gála 2014.
Fotó: Éder Krisztián

„Már gondolkozom a 2015-ös nyáron is, de arról még nem akarok beszélni. A 2014-15-ös őszi-téli kollekciómat viszont úgy néz ki, hogy április 12-én bemutathatom a Toni & Guy Fashion Week Budapesten. A téli kollekciómat is a 90-es évek inspirálták, mint a mostani tavasz-nyári kollekciómat, de egy vidámabb aspektusból. Kicsit afféle visszatekintés azokra a régi időkre, hogy milyen zenéket hallgattunk a barátaimmal, hogy mennyire vicces időszak volt a középiskola vagy az általános iskola. Tehát kicsit egy ilyen fricskaszerű, komolytalan dolog, ami a ruhákban abszolút frissességet fog tükrözni és nem feltétlen egy őszi-téli kollekció benyomását fogja kelteni. Piros, zöld színekkel, terepmintával, pöttyökkel, ilyesmikkel dolgoztam” – mondja Szegedi.

Galéria ikon

22

Galéria: Szegedi Kata az év tervezője - Glamour gála 2014.
Fotó: Szegedi Kata Instagram

A tervezőnőre átlalában jellemzőek a sötét színek, különleges, ötletes szabásvonalak. Szegedi kollekcióinak lookbookját és kampányképeit rendszeresen Éder Krisztián fotózza, így történt ez a most tavaszi, grunge ihletésű ruhák esetében is. Szegedi a 80-as évek sportruházatából is merített ihletet, a sportos darabokat nőies sziluettek lágyítják, így a végeredmény izgalmas, mint mindig. Kíváncsian várjuk, mit talál ki a következő hideg évaszakra, egyelőre egy-két képet mutatott közösségi oldalain, az alapján érdekes kollekció várható.

Galéria ikon

22

Galéria: Szegedi Kata az év tervezője - Glamour gála 2014.
Fotó: Éder Krisztián

Ha követné Szegedi Kata munkásságát, megteheti Instagramon, Facebookon, vagy a tervező weboldalán.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.