Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Tel Aviv divathét egy épülő bevásárlóközpont gödrében esett meg, de attól még tök izgalmas volt.
Aki járt már életében divathéten, az tudja, hogy a dolog nem fenékig tejfel. De az is elég, ha valaki alaposan kiművelte magát az Ördög Pradát visel párizsi jeleneteiből. Iszonyú felfordulás van, mindenkinek meggyőződése, hogy az ő projektje a legfontosabb dolog a világon, és mindenki úgy viselkedik, mintha normális dolog lenne, ami ott zajlik. Mi több, nem csak, hogy normális, de még valamiféle fellengzős atmoszféra is körülveszi az egész helyzetet. Mindenki fennhordja az orrát, a beszélgetések névjegyártyacserékkel végződnek, és igazából a legtöbb vendéget az érdekli, hogy hol lehetne még egy kör welcome drinket kapni. A modellek mindeközben remegnek az idegtől, mert a fodrász tépi a hajukat, a fotósok lökdösik egymást, mintha az életük múlna rajta, hogy elapjanak egy modellt padlótfogni – mert abból sztorit lehet kreálni.
Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?
Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!
A divat múltja a jelenben
Mert valljuk be, abból marha nehéz szorit kreálni,hogy X visszanyúlt a punk stílus gyökereihez, Y pedig etnikus elemekkel tarkította a 2015-ös tavaszi kollekcióját. Nincs 2015, a szófordulatokat már a kilencvenes években is ezredszerre hallottuk, és különben is, Mária Antónia már megmondta: „Minden megtörtént már – ami történik, az a múlt egyfajta újraértelmezése.” Igaz ez a divatra, a zenére, a filmre, a populáris kultúra, sőt, a művészet, a politika és az ember személyes történetének frontján is. Éppen ezért volt számomra izgalmas belepillantani egy olyan ország divathetébe, amely kicsit több, mint fél évszázada vetette meg lábát a világtérképen.
"Maszekos" divathetek
Izraelben a divathét nagyon fura szerzet. Nem is egyhetes, hanem csak pár napos, és időről időre felüti a fejét egy cég, aki divathétnek nevezi a maga eseményét, de „Hivatalos Tel Aviv Divat Hét” nincs. Két évvel ezelőtt úgy jött össze, hogy a város két divathetet is összehozott egy évben – az egyiket az Izraeli Textil Szövetség hozta tető alá egy régi vasútállomás újávarázsolt kocsiszínében, a másik pedig – a Gindi Fashion Week – egy évek óta épülő bevásárlóközpont reklámja. Nagy vállalkozás – a „fashion tant”-et, azaz a divatbemutatóknak otthont adó, hatalmas, és díszes sátrat- az építkezés helyszínén húzzák fel, és akkora kifutót építenek, hogy még a London Fashion Week is megirigyelné a technikát. Intelligens lámpák, fúziós bárok és illatosított műanyagcsillárral ékes, épp csak kacsalábon nem forgó mobilvécék. Tavaly kimaradt egy kör, de idén újra összehozták az eseményt, összecsdítették az izraeli divatszakma nagyöregeit és a leghülyébben öltözködő bloggereket, megragadva az alkalmat, hogy bemutassanak néhány ifjú és értékes tehetséget.
Ez történt a kifutón
Ahogy mondtam, a divathét komoly meló – nem csak a szervezőknek és résztvevőknek, de az újságíróknak is. Hivatalosan mindenkiről tudni kéne nagyjából, hogy kicsoda, és igyekezni kéne nem használni ugyanazt a szót két tök ugyanolyan ruha leírárására - sokan olyan komolyan veszik a küldetést, hogy a divathét napjai során gyakorlatilag nem alszanak, és energiaitalokon élnek. Elképesztő látni, hogy a bemutatók első soraiban – amely ugyebár valódi státuszszimblólum – szinte minden bemutatón Londontól Tel Avivig ugyanaz a felosztás: a prominens vendégek harmada szervező és rokon, másik harmada a média krémje, jelen vannak a buyerek, akiknek mindez munka, és egy picike rész a halandó vásárlóréteg – azok, akik valóban a legfrisseb divatról kívánnak informálódni, és úgy érzik, személyiségük fontos része, hogy a legfrissebb kollekciók darabjait viselik. Tőlem senki ne kérdezze, miért gondolják, hogy ez a boldogság forrása, én magam sem értem – pedig szeretem a szép holmikat. Ilyenből pedig akadt szépszámmal a 2014-es Tel Aviv Divathét „Feltörekvő Tervezők” bemutatóján – amely egyben egyfajta verseny is volt: az izraeli veterán divatmunkások és üzletemberek alkotta zsűri pénzjutalommal és ingyenreklámmal díjazta a kedvencét.
Azt ugyebár mindannyian tudjuk, hogy az Oscarokat és „Miss Whatever” díjakat semaz kapja, aki szerintünk menő – ezért aztán el is mondom, hogy az én kedvencem a Sister M volt. A két testvér kollekciója egyértelműen kiemelkedett a tucatnyi fiatal tervező bemutatott kreákciói közül. Egyrészt nem idegesítő techno zenére vonultak a modellek, hanem két dzselabiába bújt dobos szolgáltatta a catwalkalávalót. A ruhák stílusjegyeiket tekintve nem próbáltak meg elrugaszkodni a közel-keleti valóságtól – egy olyan világot mutattak be, ahol a zsidó és arab értékek együtt vannak jelen a mindennapi életünkben. Vicces volt még a Nouveau Ritche Dog kollekciója – a néhányéves tel avivi márka tervezője szerint a fiúknak csipkében és lovaglónadrágban kéne járniuk. Nem tudom, nekem inkább kuriózum volt, mint valós szerelem – még ha női darabok is, a Sister M lágyan omló, színes, elegáns köntöseit jobban el tudtam képzeli magamon.
Keringek,sugárzom a stílust
Hagyjuk is a szakmázást, és térjünk rá a keringés részre – ahogy Bridget Jones barátai fogalmaztak. „Keringj! Sugározd a stílust! Mutass be embereket egymásnak – részletesen.” Hát ez történt. Elmondom a legérdekesebbeket: végre találkoztam Uriel Yekutellel, akit egyszerűen imádok. A kackiás bajszú fiú nemzetközi hírű showgirl – olyan kabarét nyom tűsarkokon amilyet a Moulin Rouge óta nem látott a világ. Menő zenekarok kollaborálnak vele, a divathéten pedig mint konferanszié és műsorvezető voltjelen. Lőttünk is egy szelfit, mert az kell. A másik szerelmem Michaela Bercu volt, akit minden szakavatott divatrajongó jól ismer, mint Anna Wintour első Vogue címlapjának modelljét. Farmernadrágot, és flitteres kereszttel ékes felsőt viselt, és olyan szép volt, mint az álom. Na, hát most is olyan szép – a korát nem tudom megtippelni, de nem is akarom, mert tényleg egy kortalan, angyali szépség. Az igazi sokk akkor ért, amikor megszólalt magyarul, és édes akcentussal, de kiválóan és folyékonyan beszélt hozzám az anyanyelvemen. Mint kiderült: a szülei Magyarországról származó zsidók, ő azonban már Tel Avivban született. Ebből is is lett szelfi – csak azt más csinálta, szóval nem is igazi szelfi, de mindegy.
Hát ilyen volt a Tel Aviv Fashion Week. Megyek jövőre is. Pedig nem is volt ingyen pia.
