Melltartós idős modellel reklámozza fehérneműit az American Apparel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindenki üdvözölte a sokkolásban jártas márka döntését. Ön egyetért velük?

A botrányairól híres márka a dús fanszőrzetű próbababák után ismét hadba állította őszhajú modelljét, Jacky O'Shaughnessyt, aki két évvel ezelőtt széttárt lábakkal reklámozta a céget. A csíkmelltartóban és magasított derekú bugyiban üldögélő asszonnyal most a fehérnemű-kollekciójukat kívánják népszerűsíteni. Részletek a hajtás után!

A cég ezzel a kísérőszöveggel töltötte fel a fotót a hivatalos Facebook-oldalára, valamint az Instagramra: "Sexy has no expiration date", ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy a szexiség időtlen. A lájkok persze szépen gyűlnek, és sokan vannak, akik kommentekben fejtik ki, mennyire örülnek annak, hogy ilyen modellt láthatnak. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy az American Apparel oldalán a termékfotókon már nem Jacky O'Shaughnessy, hanem fiatal és sovány modellek láthatóak, de ez is több mint a semmi. 

Jacky O'Shaughnessy korábban elmondta, cigarettázás közben fedezték fel, és ugyan sok rosszat hallott a divatvilágról, ám szerencsére kellemesen csalódott. „Energiát igénylő munka, amihez kell, hogy szavak nélkül is képes legyél kommunikálni” – tette hozzá az asszony, aki korábban soha nem viselte az American Apparel ruháit, de örül, hogy megmutatták neki, hol "lehet kapni szép, kényelmes ruhát megfizethető áron is."

A divattal foglalkozó cégek közül egyre többen döntenek úgy, hogy olyan hivatásos vagy aakalmi modellekkel hívják fel a figyelmet magukra, akik átlagosságuk, hétköznapiságuk miatt különlegesek. Ennek köszönhető az is, hogy egyre több idős modellel találkozni a kifutókon és a magazinokban. Nemrég például Mary-Kate és Ashley Olsen is beállt a sorba, a The Row nevű márkájuk elő-őszi kollekciójuk lookbookjában ugyanis Ursula Wallis és Esther de Jong mellett a 69 éves Linda Rodin is szerepel. 

Az egykori modellről annyit érdemes tudni, hogy a 80-as évek elején ő volt a Harper's Bazaar divatszerkesztője, majd szabadúszó stylist lett, és olyan ügyfeleket csípett meg magának, mint például Madonna vagy Gisele Bündchen. Nagyon sikeres lett saját kozmetikai márkája, a Rodin is. A Huffingto nPost szerint nemcsak az Olsen-ikrek kérték fel arra, hogy ősz hajjal is pózoljon nekik, feltűnt a J. Crew egyik korábbi kampányában, de Karen Walker is többek között vele reklámozza napszemüvegeit

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.