Elő-őszi kollekciók 2014: indián-botrány a Chanelnél

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Lagerfeld magyarázkodhatott a tollas fejdíszek miatt, de a House of Holland és Donna Karan munkái is érdekesek, nézze meg őket!

A fogyasztói társadalomnak és az ehhez igazított igényeknek köszönhetően már nem kell több hónapot várni arra, hogy megtudjuk, mit hordunk majd a következő szezonban. A legmenőbb divatházak ugyanis az idei tél kellős közepén csepegtettek egy kis ízelítőt, melyből már jó előre megtudhatjuk, hogy mit fogunk hordani 2014 őszén. A divatházak következő őszre tervezett kollekcióiból összegyűjtöttük a kedvenceinket. Nézze meg, hogy mivel lőtt mellé a Chanel, és miben gondolkodott Oscar de la Renta!

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

Lagerfeldnek eszébe jutottak az indiánok

A legellentmondásosabbnak kikiáltott elő-őszi bemutatót minden bizonnyal a Chanel tartotta Texas állam egyik nagyvárosában, Dallasban. A Dallas Fair Park-ban berendezett, pajta-szerű kifutón felvonultatott kollekción nem sokat kellett gondolni, mindenkinek könnyen leesett a cowboy csizmák és -kalapok, türkiz ékszerek, poncsók és rojtokkal díszített ruhák láttán, hogy Lagerfeldet megihlette a vadnyugat témája.

Ezzel még nem is lett volna semmi baj, ha a Chanel tervezője nem hozza be a Chanel Paris - Dallas Metiers d'Art elnevezésű showba a Navajo indiánokra jellemző mintákat és kiegészítőket, ami köztudott, hogy igencsak kényes téma volt a divatszakmában az elmúlt években – írja a fashionista.com.

Galéria ikon

42

Galéria: 2014-es elő-őszi kollekciók
Fotó: Cooper Neill / Europress / Getty

A bemutatón látott fehér tollas fejdísz például hasonló volt, mint ami miatt annyian támadták 2012-ben a Victoria's Secretet, sőt a fehérneműmárkát a Native American Heritage Month egyenesen rasszistának nevezte az indiánlány-szerelés és fejdísz használat miatt. De nagy port kavart Michelle Williams Another magazinnak készített indiános címlapja, amit szintén sértőnek találtak a felháborodott amerikaiak.

Bár annak ellenére, hogy sokakat felkavar az indián stílus felbukkanása, mégis olyan hírességek vállalják be, mint Poppy Delevingne, aki a Coachella fesztiválra érkezett tollas fejdíszben, de Selena Gomezt és Vanessa Hudgenset sem zavarja, ha efféle ékszerekkel dobják fel outfitjüket. Sőt, az indiános kiegészítők egyes szakemberek szerint egyre gyakrabban jelennek meg az éjszakai életben, illetve New York utcáin.

Galéria ikon

42

Galéria: 2014-es elő-őszi kollekciók
Fotó: Cooper Neill / Europress / Getty

Persze nem gondolnánk, hogy Karl Lagerfeld rasszista lenne, de valahol azért igazuk van a felháborodott embereknek abban, hogy a tervezők lehetnének kicsit érzékenyebbek is a kulturális szimbólumokkal szemben, ne csak a múló trendet lássák egy-egy etnikus mintában, kiegészítőben. A Chanel persze a „Cowboys and Indians” című elő-őszi kollekció bemutatója után nyilvánosan is bocsánatot kért, de lássuk be, jól jött nekik egy kis nyilvánosság, egyébként fele ennyi emberhez sem jutott volna el dallasi bemutatójuk híre.

„A Chanel Paris-Dallas Metiers d'Art 2013-2014 kollekció Texas szépségét hivatott ünnepelni. Az amerikai őslakók szerves részét képezik Texas gazdag történelmének és kultúrájának, valamint a tollas fejdísz az erő és a bátorság szimbóluma is egyben, de látványos példája a kreativitásnak is” – kért mélyen elnézést a Chanel szóvivője mindazoktól, akik rosszul értelmezték, vagy sértőnek találták a kiegészítőt, amit ők valójában az indián kultúra előtt való tisztelgésnek szántak.

A House of Hollandot is megihlette az iskola témája

Nemcsak Tomcsányi Dórit inspirálták iskolái élményei, hanem Henry Hollandot is, aki bentlakásos iskolában élő lányokból merített ötletet kollekciója megtervezésénél. Egyébként sem áll távol tőlünk a divatház stílusa, de a jövő évre készített elő-őszi anyag kifejezetten menőre sikerült. Kedvenceink a tehetséges illusztrátor, Hattie Stewart rajzaival díszített pólók és ruhák, túlméretezett kabátok, iskolai címeres printek, illetve szűk kardigánok voltak.

Galéria ikon

42

Galéria: 2014-es elő-őszi kollekciók

Oscar de la Renta nem tér le a jól bevált útról

Nem igazán láttunk még olyan kollekciót a divatháztól, ami ne tetszett volna, és ez alól a 2014-es elő-őszi gyűjtemény se kivétel. Első ránézésre úgy tűnik, hogy a tervező meglovagolta a divatos vintage-mániát és a modern kori anyagokat ízlésesen kombinálta a hatvanas évek szalonjaiban készült ruhákkal.

A báliruhák mellett szerettük a New York-i divatház kollekciójából a harang-alakú lila kabátot, a fekete pókháló-szerű anyagokat, a fekete-fehér tweed kabátokat, a gazdagon hímzett selyemruhákat, illetve a színes szőrméket. Az elsősorban városi nőknek címzett kollekcióból nagy meglepetésünkre jövőre sem fog kikopni az évek óta divatban tartott motoros dzseki fazon.

Galéria ikon

42

Galéria: 2014-es elő-őszi kollekciók

Proenza Schouler szerint a bőr az új farmer

A divatház tervezőinek, Lazaro Hernandeznek és Jack McColloughnak több minden is kavaroghatott a fejében a kollekció megtervezésénél, ugyanis a gyűjtemény egyszerre idézi a hetvenes éveket, a hippi- és a tehénpásztor stílust, a városi lezserséget és az eleganciát. Bár a tervezőpáros szerint egyszerűen csak az amerikai nyugati part designjából merítettek ihletet.

A legtöbb darab már a 2014-es tavaszi kollekcióban is megtalálható, azért téliesített formában sokkal menőbbek a velúrból és bőrből készült darabok, de jól összepasszol a bordó, illetve a törtfehér színek párosítása is. Táskaőrülteknek külön jó hír, hogy a divatház egy újabb típust is piacra dob az ősszel!

Galéria ikon

42

Galéria: 2014-es elő-őszi kollekciók

Donna Karan blézerekkel készül az őszre

A divatház összeségében egy igazán praktikus, kissé sablonos, de hordható kollekciót készített az elő-őszi szezonra, amivel nem igazán tud mellélőni, mivel sem a blézer, sem a fehér ing nem fog már kimenni a divatból. Az irodába, üzleti tárgyalásra és randevúra is alkalmas blézernél ráadásul nincs is jobb a koraőszi időjárásban.

A tervező kilenc blézertípust is piacra dobott, a kollekcióban található többek között túlméretezett, mély kivágású, szarvasbőrből készült, galléros és lazán redőzött fazonú blézer is. Szerettük még a Donna Karan féle blúzokat, ceruzaszoknyákat, boka felett elvágott gyapjúnadrágokat és a drága, de nem drága kinézetű, aranycsíkkal megfestett selyemruhákat.

Galéria ikon

42

Galéria: 2014-es elő-őszi kollekciók
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.