4 dolog, amit a nők utálnak a férfiakon

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lencse nélküli szemüveg, rózsafüzér, túl szűk nadrág vagy mély dekoltázs? Melyik a legzavaróbb? Mutatunk alternatívát!

Számos olyan cikk született már, ami azzal foglalkozik, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket a férfiak kevésbé szeretnek a nőkön. Ilyen például a túl hosszú és hegyes köröm, a lenőtt haj (nyugi, a pasik az ombrét is annak nézik) és a tetovált ajakkontúr sem a legmenőbb viselet az erősebb nem szerint. Ritkán látni azonban olyan kimutatást, ami azt vizsgálja, hogy melyek azok a dolgok a férfidivatban, amit a nők ki nem állhatnak.

A FashionBeans portál nemrég posztolta egy közvélemény-kutatás eredményét, ami pont az előbb említett témáról szól. Ennek segítségével összeszedtük, hogy mik azok a dolgok, amiket kerülniük kell a férfiaknak a trendek közül, ha szeretnének bevágódni a hölgyeknél. Mivel nem kedveljük a megmondó bejegyzéseket, ezért úgy döntöttünk, hogy a legtöbb helyen igyekszünk alternatívákat kínálni a kerülendő dolgok helyett. Lencse nélküli szemüveg, rózsafüzér és túl szűk nadrág a folytatásban!

1. Lencse nélküli szemüveg

Az egyik legindokolatlanabb trend és joggal került a listára: talán a hipszterkorszaknak köszönhető, hogy egyre több (gyakran lencse nélküli vagy 0 dioptriával rendelkező) szemüveges ember lepte el az utcákat. Az, hogy valaki szemüveg viselésére kényszerül, nem divatfüggő, és könnyen hiheti azt az ember, hogy a trend helyett inkább kigúnyolják azokat, akiknek muszáj viselniük akár olvasáshoz, akár a mindennapokban. Kiscit olyan ez, mintha heccből valaki tolószékkel kezdene el közlekedni a járdán...

Megoldás: Igazán jó befektetésnek minősülhet egy gondosan megválasztott napszemüveg. A megszokottól eltérően nyugodtan viselhetjük az év legtöbb időszakában is, amikor süt a Nap, legyen szó egy decemberi (a hó visszaveri a fényt, így legalább annyira indokolt a napszemüveg, mint a nyári kánikulában) vagy egy koratavaszi, áprilisi délutánról.

1. ZARA - 6 595 Ft; 2. MangoOutlet - 4 495 Ft; 3. Pull&Bear - 5 995 Ft; 4. H&M - 1 290 Ft; 5. ASOS - 26 euró
Fotó: reklámfotó

2. Túl szűk farmerek

A 3 klasszikus fazon a trapéz, az egyenes szárú (straight) és lábformát követő (slim) fazon mellett már régóta találkozhatunk az extra szűk, lábra tapadó (skinny) farmernadrággal is. Habár szerintünk tud jól is kinézni, azonban sokszor tényleg csak egy hajszál választja el a leggings-hatástól, ami csúnyán tud rontani az összképen. Divattal foglalkozó oldalak is azt ajánlják, hogy a kor előrehaladtával, ha lehet, inkább a slim és straight fazonok közül válasszanak a férfiak.

Megoldás: Semmi baj nincs a skinny nadrágokkal sem, de arra figyeljünk, hogy mindig legyen egy kis rész a lábunk és a farmer között, ne tapadjon teljesen ránk. Majdnem minden márkánál találkozhatunk ezekkel a fazonokkal, szánjunk rá időt és válasszuk a tökéletest. Ha nem tudunk benne leülni, vagy kényelmetlen, esetleg túl sokat mutat ott, ahol nem kéne, akkor az nem az igazi. A farmer az a ruhadarab, ahol érdemesebb egy drágábbat választani, éveken keresztül kiszolgálhat minket.

1. HE by Mango; 2. River Island; 3. Massimo Dutti
Fotó: reklámfotó

3. Rózsafüzér és fogas nyaklánc

"Soha nem tudnám elképzelni, hogy olyan vallási jelképet viseljek, amihez semmi közöm. Ugyanez vonatkozik az állatok fogaira; akkor is, ha egyértelműen műanyagból készült" - meséli az egyik alany. Igaza is van, sajnos tényleg divattá vált rózsafüzérrel az utcán, rosszabb esetben hétvégi partiban megjelenni.

Megoldás: Egyik kolléganőnk szerint minden ékszer visszataszító egy férfin (ezzel esetenként vitatkoznánk), ha Ön mindenképpen szeretne valamilyen ékszert viselni a nyakán, akkor válasszon például a szezonnak megfelelően (nyáron a vasmacskás kiegészítők rendkívül népszerűek) vagy keresse az örök, például  bőrből készült darabokat. Ne feledje, egy gondosan megválasztott karóra nemcsak státusz, de örök darab is!

4. Túlságosan dekoltált felsők

Nyáron egy lening jól is tud kinézni kigombolva, de abban azért a többség egyetért, hogy egy V-nyakú pólónál a kivágás ne legyen mélyebb a szegycsontnál. Ügyeljünk arra, hogy ez a fazon kiad mindent felesleget (például férfimellet, avagy csúnyább szóval hormoncsöcsöt), ilyenkor inkább válasszunk egy kör- vagy csónaknyakú felsőt.

Megoldás: Egyszerűen válasszunk olyan pólót, aminek a nyakrésze nem a köldökünkig ér le. Mivel a V-nyakó felső alapdarabok közé tartozik, így a legtöbb márka kínálatában megtaláljuk. Jól mutat vékony vagy izmos testen, túlsúllyal kevésbé.

1. ASOS - 20 euró; 2. Pull&Bear - 4 595 Ft; 3. H&M Divided - 1 290 Ft; 4. Topman - 7 font; 5. ASOS - 18 euró / 2 darab
Fotó: reklámfotó
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.