Ezekkel a ruhákkal debütál a Promod férfivonala

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Eddig csak a női vásárlóknak terveztek, most itt az első, férfiaknak szóló kollekció, árakkal együtt. Nagyon vártuk, kicsit csalódottak vagyunk.

Pár hete vettük észre a Promod honlapján, hogy készülőben van valami, ez pedig nem volt más, mint hogy nemsokára bemutatják az első férfiaknak szóló kollekciójukat. Feliratkoztunk az értesítére, nemrég pedig meg is jött az email: a ruhadarabok megérkeztek a webshopba, szabad a vásár!

Két fotó a Promod új lookbookjából. Nem esett le az állunk.
Fotó: Promod

Bevalljuk őszintén, nagyon vártuk. Kíváncsiak voltunk, hogy vajon töm-e majd be réseket a férfidivat-kínálatban vagy csupán jön még egy olyan vonal, ami kicsit sem izgatja fel az erősebbik nem divat iránt érdeklődő rétegét. Körbenéztünk a virutális boltban, összegyűjtöttünk pár darabot és megírtuk a tapasztalatainkat – árakkal együtt.

Ha mindenképpen szeretnénk behatárolni a Promod közönségét, akkor a középkorú, de legalább 30-35 éves nőket említenénk. A boltban az elegáns darabok dominálnak és a fast fashion márkákhoz hasonlóan még a megfizethető kategóriába tartoznak. Különösen érdemes betérni az üzletekbe a leárazás során, akkor ugyanis 4-5 ezer forintért blézereket, 2-3 ezer forintokért pedig felsőket is találhatunk. Mi kedveljük a márkát és a minőségre eddig nem igazán volt panaszunk, ezért voltunk kíváncsiak arra, hogy az "egyszerű ruhák egy kis csavarral" koncepciót folytatják-e a férfiaknak szánt kollekció esetében is.

A véleményünk

Előre le kell szögeznünk, hogy ha magunkénak szeretnénk tudni valamit az új kollekcióból, azt sajnos csak internetes rendelés útján érhetjük el: a hazai boltokban 2-3 évig még biztosan nem találjuk meg őket és ez a webshopos megoldás is leginkább igényfelmérés. A méretekkel kapcsolatban korrekt leírást kapunk az oldalon és a megszokott módon itt is kategóriákba gyűjtve találjuk a ruhákat és a kiegészítőket. A szállítás hazánkba 10 euró, tehát körülbelül 3 ezer forint, ha 100 eurónál többet költünk, akkor csak 800 forintot kell érte fizetnünk.
Az árak a női részlegét követik, ez nem okozott különösebb meglepetést. A ruhák nagy része viszont fantáziátlan és úgy gondoljuk, hogy ennyiért találunk "ötletesebbet is". A minőséggel kapcsolatban – tapintás és hosszú távú viselés hiányában – nem alkothatunk véleményt, de a fast fashion márkáknál azért javarészt megegyező tartósságú árukat kaphatunk. A 15 ezres műbőr táska áráért a Zarában találunk ennél sokkal egyedibbet is, és basic felsők is kaphatók bárhol 4-5000 forintért.
Amit nagyon hiányolunk - lehet, hogy később felveszik a kínálatukba -, azok a zakók. A Promodban amúgy várat építhetünk a nőknek szánt blézerekből, a tízezres V-nyakú pulóvert pedig anyagtól függően 4 és 7 ezer forint között szerezhetjük be például a H&M-ből.

A farmerek átlagosan 9 és 15 ezer forintba kerülnek, ez a tipikus "farmer ár", a legtöbb boltban találhatunk ennyiért és ott fel is próbálhatjuk – valljuk be, nadrágot talán a legneccesebb webshopból rendelni. Egy kis hasonlóságot is felfedeztünk az egyik cipő és kollégánk ezen a linken található lábbelije között, nyilván csak a véletlen műve, hiszen nincs új a nap alatt.

A kiegészítők (övek, sálak, kesztyűk) teljesen átlagosak, ezeket nem pakolnánk esztelenül a virtuális kosarunkba, ugyanígy nem mozgatta meg a fantáziánkat a 3-4 ezer forintos alsónadrág sem. Mindent összevetve kicsit többet vártunk, nem vágjuk majd a centit egy esetleges hazai megjelenés előtt.

Árak*: 1. Nadrág - 10 500 Ft; 2. Alsónadrág, 2 db - 5 985 Ft; 3. Táska - 14 985 Ft; 4. Ing - 8 985 Ft; 5. Farmer - 14 985 Ft; 6. Bokacsizma - 35 985 Ft. (*300 Ft/euró)
Fotó: Promod
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.