Íme egy tervezői kollaboráció, ami végre jól sikerült!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Phillip Lim öt év után bólintott rá a Target ajánlatára. A darabok hordhatóak és megfizethetőek, sajnos Magyarországon nem vehetjük meg őket.

Galéria ikon

17

A viharkabát ára 17.960 forint.
Galéria: Phillip Lim és a Target kollaborációja
Fotó: reklámanyag

Általában nem esünk hasra az amúgy is drága tervezői kollaborációktól, ám Phillip Lim és a Target közös kollekciójáról nem lehet sok rosszat elmondani. A testreszabott árakkal piacra kerülő, száz darabból álló gyűjtemény a Vogue szeptemberi kiadásában debütált a napokban, a lap 15 oldalon keresztül mutatja be a 19.99 és 299.99 dollár, azaz 4500 és 67320 forint között mozgó darabokat és kiegészítőket.

A magazinban látható hirdetés reggeltől-estig, 08.45-től kezdve 21.45-ig mutatja be a ruhák viselőinek egy napját, érzékeltetve ezzel, hogy egy hordható, a nap minden szakaszába jól beilleszthető kollekcióról van szó. A többnyire semleges színpalettán mozgó darabok között találni néhány merész grafikai nyomatot és mintát, virágos-, terep- és leopárd-printeket is, de a kollekció női és férfi vonalát végigkíséri a kék szín, mint fő árnyalat.

A onesie vonalat egy pop-art stílust követő „Boom” feliratú pulóverrel képzelték el, mely klasszikusan vörös, sárga és kék színeket kapott a tervezőtől, és megfizethető áron, 45 dollárért, 10100 forintért lesz kapható szeptember 15-től a Target üzletekben, Amerikában. A cég az Egyesült Államokon kívülre nem szállít, szóval mi maximum egy kedves rokonon, vagy az eBayen keresztül juthatunk majd hozzá a jól sikerült darabokhoz.

Galéria ikon

17

Iskokezdéshez igazított kollekció, kék szoknyával és bármikor felvehető inggel.
Galéria: Phillip Lim és a Target kollaborációja
Fotó: reklámanyag

A 3.1 Phillip Lim for Target névre keresztelt együttműködés a fashionista.com szerkesztőinek sem okozott csalódást, akik a kollaboráció májusi bejelentése óta izgatottan várták az eredményt. A közös munkáról megkérdezték a designert, Phillip Limet is:

Mi volt a kiindulópontja a kollekciónak?

Nem akartam a koktélruhák felől közelíteni a kollekciót. Szemügyre vettem, hogy mi az, amit én csinálok és mit lehetne ebből kihozni, majd összepárosítottam a kettőt. Leginkább a modern ember igényeire összpontosítottam, aki állandóan megy, mindig mozgásban van. Egyfajta praktikus módon közeledtem a kollekcióhoz.

Mi a kedvenc ruhadarabod?

Valójában soha nem volt kedvenc ruhadarabom. Ötödik osztályos koromban romantikus típus voltam, kinyúlt pulóverben és velúrcsizmában görnyedtem a pad felett. A nyolcvanas években szívesen hordtam fehér buggyos nadrágot.

Galéria ikon

17

Laza szürke együttes papucscipővel és nagyméretű táskával.
Galéria: Phillip Lim és a Target kollaborációja
Fotó: reklámanyag

Mit mondanál, mi jelentette a legnagyobb kihívást a kollekció tervezésénél?

Azt hiszem, hogy a legnehezebb feladat az volt, hogy egy egységes kollekciót készítsek, ami beépíthető a mindennapi életbe és nem vész el aközött, hogy az emberek mire vágynak, milyük van és mit viselnek. Úgy gondolom, hogy a legegyszerűbb dolgok a legnehezebbek is egyben. Végeredményben ezek a darabok egymással jól kombinálhatóak lettek.

Van kedvenc darabod a gyűjteményből?

Azt hiszem, hogy a fehérneműk, a férfi póló, alsónadrág és zokni megtervezése volt a legnagyobb élmény számomra. Lehet, hogy ezek állnak a kollekcióban a leghátul, de ezek az első dolgok, amiket az emberek reggel felvesznek. A nőknek készítettünk semleges és alkalmi fehérneműket. Dekoratívak lettek és használhatóak.

Csinálnál valaha állandó diffúziós vagy olcsóbb vonalat?

Soha nem mondd, hogy soha, de én mégis úgy mondanám, hogy most még nem. Nekem még ez a kollaboráció is olyan, hogy a mai napig nem tudom mi volt vele a cél. Ezért is vártam ezzel ilyen sokáig, a márka öt évig udvarolt nekem, mire rábólintottam. Nem álltunk még készen erre és nem igazán gondolkodunk most sem egy olcsóbb vonalban.

Galéria ikon

17

A tervezőt öt évig győzködte a Target, hogy készítsenek egy közös kollekciót.
Galéria: Phillip Lim és a Target kollaborációja
Fotó: reklámanyag
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.