Megszenvedtünk az ország tortájáért

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sok kormányzati blabla után végül kóstolni is lehetett. Meglepő, de az ország cukormentes ribizlis-almás tortája finomabb, mint a hagyományos diós.

Bemutatták az ország idei tortáját, sőt, az ország idei cukormentes tortáját és még az ország kenyerét is, amit Szent István kenyerének hívnak. Ezeket augusztus az 20-i hétvége után keressék a cukrászdákban/pékségekben. Annak fejében, hogy újságíróként ezt bő két héttel hamarabb megkóstolhattuk, a meghívón nem árulták el, hogy valójában egy kormányzati augusztus huszadikai propagandaeseményre vagyunk hivatalosak.

Itt rengeteg érdekes adalék mellett kiderült, hogy az augusztus 20-i tüzijátékot a Petőfi rádió élőben közvetíti majd, és, hogy az államtitkár asszony szerint augusztus 20 nemzeti szieszta. A tüzijáték zenéjét társadalmi munkában Havasi "Symphonic" Balázs szerezte, aki, amint azt tavaly év végén már élőben is meghallhathattuk, sikeresen ötvözi a magyar népdalok diszkóritmusbant a Hollywood-i filmzenék grandiózus stílusával. Készüljenek libabőröztető Tavaszi Szélre.

De beszéljünk inkább a fontos dolgokról:

Az ország cukormentes tortája ribizlis almás, és annyit lehet róla tudni, hogy fehér cukor, fehér liszt, mesterséges adalékok és tartósítószer nélkül készült. Az édesítéséhez a gyümölcsök mellett nyírfacukrot használtak. Egy 100 grammos szeletben körülbelül 130 kalória van, szénhidráttartalma alacsony. A torta szerintem kifejezetten finom, savanykás, nyárias íze van, és Nándori László cukrászmester munkája, aki heves vakuvillogás közepette vehette át az Egy Csepp Figyelem Alapítvány díját érte. [Update: bár a cukrászda közleményében az szerepelt, és mi is átvettük, fontos, hogy nem gluténmentes a torta, vagyis lisztérzékenyek NEM fogyaszthatják.]

Fotó: Dívány

Az ország tortája idén a diót sztárolja, az öt döntős versenyző közül a Milotai mézes grillázstorta lett a befutó, a kreáció a Major cukrászdáé, de ugyanezt hamarosan több, mint 200 helyen megkóstolhatják majd. Diós pralinékrém, mézeskrém, középen egy roppanós betét - elvileg ezt kell tapasztalniuk, nekem nem sikerült, vagy a roppanósról van más elképzelésem, vagy megpuhult a roppanósság a tortában. Nem rossz, nem rossz, de szerintem a ribizlis jobb volt. Komoly diórajongóknak azért megér egy próbát.

Szent István idén joghurtos, tönkölybúzás kenyérrel ünnepelhet. Ez kovásszal, csak természetes anyagokból készült, és a pályázati felhívásban feltétel volt az is, hogy a végeredmény a nagyközönség számára élvezhető legyen, beltartalmi értékében verje a szokásos fehér és félbarna kenyereket, és legyen standard módon gyártható. A joghurtos-tönkölybúzás kenyér - Rábai Gábor és ifj. Rábai Gábor munkája - világosbarna színű, a belseje (bélzete) ruganyos, a felhasznált liszt fele volt tönköly, másik fele fehér kenyérliszt. Fél, háromnegyed és kilós kiszerelésben, kerek vágott formában keressék majd augusztus 20 után.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.