A ragasztó- és varrásmentes cipő lenne a jövő?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy holland tervezőnek elege lett a szerinte mérgező ragasztókkal készített lábbelikből, és saját, összepattintós cipőkkel állt elő.

Anna Korshun, egy holland dizájner idén indította el saját márkáját, és olyan cipőket kezdett el árulni, amelyek nem tartalmaznak káros ragasztóanyagokat, nincs rajtuk varrás sem, és a darabokat szinte gyerekjáték összeilleszteni. Persze a környezetbarát innovációnak ára van, a különleges lábbeli 125-129 euróba, azaz 37500-38500 forintba kerül.

Az ötletet állítólag egy izraeli bútortervező, Gil Sheffi egyik ragasztás nélküli széke adta. „Ez egy forradalmi ötlet. Ekkor már egy ideje cipőkkel foglalkoztam, és tudtam, hogy milyen mérgező anyagokat, többek között ragasztószereket tartalmaznak a lábbelik. Másrészt az sem tetszett, hogy mennyire idő- és munkaigényes elkészíteni egy cipőt, úgy gondoltam, kell, hogy legyen erre egy egyszerűbb megoldás” – nyilatkozta a Cool Huntingnak a tervező, aki egy évvel ezelőtt kapott némi támogatást, így ki tudta fejleszteni saját módszerét. „Nemrég küldtem egy levelet Gil Sheffinek, hogy megköszönjem neki azt, hogy megihletett” – tette hozzá Korshun.

Galéria ikon

9

Galéria: Anna Korshun ragasztás ás varrás nélküli cipői
Fotó: Facebook/Detroit Zoo

Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a darabokból bárki összeállíthatja saját cipőjét, ez nem teljesen így van. „Nem, ez nem olyan, mint az IKEA bútorok. Mindazonáltal a cipőket nem cipészek rakják össze, hanem egy helyi kis munkacsoport, és ez is növeli a hozzáadott érteket számomra” – mondta Korshun, aki kiemelte, mivel ő terméktervezést tanult, ezért nem kell tartania magát a legújabb, szezononként változó trendekhez, számára a fenntarthatóság a fontos: „A divat túl gyorsan változik számomra. Rövid élettartamú dolgokat állítanak elő nagy mennyiségben, hogy az üzletek mindig tele legyenek. Újra kellene gondolunk ezt az elképzelést, és sokkal jobban oda kellene figyelni arra, hogy hol és hogyan készülnek, illetve meddig használhatóak azok a termékek, amelyeket megvásárolunk”.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="340" width="640"><param name="id" value="flashObj"/><param name="bgcolor" value="#FFFFFF"/><param name="flashVars" value="videoId=2575341181001&linkBaseURL=http%3A%2F%2Fwww.dailymail.co.uk%2Ffemail%2Farticle-2381501%2FAnna-Korshun-shoes-The-footwear-simply-slots-eliminating-need-toxic-glue-stitches.html&playerID=1989148206001&playerKey=AQ~~,AAAAAFSL1bg~,CmS1EFtcMWELN_eSE9A7gpcGWF5XAVmI&domain=embed&dynamicStreaming=true"/><param name="base" value="http://admin.brightcove.com"/><param name="seamlesstabbing" value="false"/><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="swLiveConnect" value="true"/><param name="allowScriptAccess" value="always"/><param name="src" value="http://c.brightcove.com/services/viewer/federated_f9?isVid=1&isUI=1"/><param name="name" value="flashObj"/><param name="flashvars" value="videoId=2575341181001&linkBaseURL=http%3A%2F%2Fwww.dailymail.co.uk%2Ffemail%2Farticle-2381501%2FAnna-Korshun-shoes-The-footwear-simply-slots-eliminating-need-toxic-glue-stitches.html&playerID=1989148206001&playerKey=AQ~~,AAAAAFSL1bg~,CmS1EFtcMWELN_eSE9A7gpcGWF5XAVmI&domain=embed&dynamicStreaming=true"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" base="http://admin.brightcove.com" bgcolor="#FFFFFF" flashvars="videoId=2575341181001&linkBaseURL=http%3A%2F%2Fwww.dailymail.co.uk%2Ffemail%2Farticle-2381501%2FAnna-Korshun-shoes-The-footwear-simply-slots-eliminating-need-toxic-glue-stitches.html&playerID=1989148206001&playerKey=AQ~~,AAAAAFSL1bg~,CmS1EFtcMWELN_eSE9A7gpcGWF5XAVmI&domain=embed&dynamicStreaming=true" height="340" id="flashObj" name="flashObj" seamlesstabbing="false" src="http://c.brightcove.com/services/viewer/federated_f9?isVid=1&isUI=1" swliveconnect="true" type="application/x-shockwave-flash" width="640"/></object>

A holland tervezőnő jelenleg egyébként a 3D nyomtatással kísérletezik, és szeretne olyan cipőket gyártani, amelyek bioműanyagból vannak, így nem terhelik a környezetet, ha tulajdonosuk megszabadul tőlük. Emellett szeretne előrukkolni egy csizmakollekcióval, következő tavasszal pedig Dél-Koreában és Abu-Dzabiban is meg lehet majd venni a kreációit. „Július elején én is részt vettem a Who's Next Paris nevű rendezvényen, ami a világ egyik legnagyobb divatvására, és több buyer is érdeklődött a munkám iránt” – büszkélkedett Korshun.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.