Öt különleges hűsítő a kánikulában

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Uborka juice, fahéjas jeges víz, brazil és mentás-bazsalikomos-citromos limonádé, jeges paradicsomvíz, hogy jól teljenek az igazán meleg napok is.

Ebben a rekkenő hőségben semmi mást nem lehet csinálni, mint vedelni. Persze leginkább vizet, de szomjoltóként azért becsúszhat egy-két alkoholmentes frissítő, na, meg persze meló után pár alkoholos is.

Nagy valószínűség szerint mikor ezt olvassa, épp a munkahelyén ül, a monitort bámulja és rohadtul nincsen kedve dolgozni, mert a klíma persze pont most romlott el, és 36 fok van. És hát ki tud ilyen időben munkára koncentrálni?!

Igen, nekünk is elég nehezünkre esik itt a szerkesztőségben, ezért is készítettünk el párat ezekből a fura innivalókból, hogy kipróbáljuk, működnek-e. Jelentjük: működnek, és totál új ízeket ismertünk meg. A dolog nem csak azért zseniális, mert egy csomó hideg italt iszunk, hanem azért is, mert ezek olyan alapanyagokból készülnek, amik segítenek hűteni a testünket. Tipikusan ilyen (sok egyéb mellett) az uborka, a zöldsaláta, a paradicsom, a cukkini, az alma, a menta, és a citrusfélék.

Az egésznek a lényege a temérdek mennyiségű jégkocka. Az alábbi frissítőkhöz három alapvető dolog kell: egy izmos turmixgép, jég és kancsó. A többi hozzávalót a sarki boltban be tudja szerezni.

Uborka juice

Az uborka remek szomjoltó, olcsó, és teljesen semleges az íze. Nagyon kevés a kalória benne, vitaminokat viszont bőven tartalmaz, így akár egész nap is szürcsölgetheti. Az elkészítése sem túl nagy cucc, figyeljen csak:

5-6 uborkát pucoljon meg, adjon hozzá jó sok jeget, egy kanál mézet (vagy többet, de akkor ne gondoljon diétára), és turmixolja össze. Egy gézen vagy harisnyán keresztül szűrje le, és már kész is. Hűtőben akár 5-6 napig is eláll.

Uborka juice

Fahéjas jeges víz

A fahéjas víz két dologból áll, egy egész rúd fahéjból és jeges vízből, de mivel a fahéj inkább melegít, mint hűt, ilyenkor tovább ízesítjük, hogy ezt ellensúlyozzuk. Vegyen egy jó nagy kancsót, dobja bele a fahéjat, és hagyja benne 6-8 órán keresztül. A víz egy kicsit zavaros lesz, de ez normális. Ha finnyás, és kristálytiszta fahéjas vizet szeretne, forraljon fel egy bögre vizet egy rúd fahéjjal, hűtse le, és ebből a koncentrátumból adjon a jeges vízhez. Facsarjon bele citromlevet, önthet hozzá almalevet is, és turbózhatja mentával. Amellett, hogy jó hűsítő, fogyókúrázóknak is ideális: a fahéj és a citrom is zsírégető hatással bír. Szénsavas vízzel is kiváló,

Jéghideg víz fahéjjal

Brazil limonádé

Első hangzásra nagyon bizarrnak tűnik ez az ital a sűrített tej miatt, de ez csak addig van, amíg meg nem kóstolja. Jegesen egyszerűen mesés hűsítő.

Egy kancsó vizet, egy marék jeget, 2-3 jó alaposan megtisztított lime-ot és 3-4 evőkanál sűrített tejet turmixoljon össze 20 másodpercig. Ezt is le kell szűrni, ugyanúgy, mint az uborka juice-t. A pohárba dobáljon még jégkockát, és úgy öntse rá a limonádét.

Ha keserűnek találja, keverjen hozzá kevés nádcukrot, vagy mézet.

Limonádé brazil módra

Jeges paradicsomvíz

10 közepes paradicsomot durvára vágjon fel, és egy evőkanál durvaszemű sóval turmixoljon össze jó pépesre. Tegye az egészet egy gézzel kibélelt szürőbe, a szűrőt meg állítsa egy lábasba vagy műanyagtálba, és tegye a hűtőbe. Legalább 8 órán keresztül hagyja benne, hogy a lé teljesen ki tudjon csöpögni a paradicsomból. Ne nyomkodja, úgy már nem lesz az igazi!

Természetesen választhatja a fakanalas technikát is: kötözze egy fakanálra a paradicsomos gézt és így lógassa a tál fölé. Ebben az esetben vigyázzon, hogy a géz ne érjen le a tál aljára.

Egy kicsit időigényes ennek a nyári italnak az elkészítése, a legjobb ha este akasztgat, és napközben meg elfogyasztja a nedüt. Ja, persze jéggel.

Egy hűsítő paradicsomvíz?

Mentás, bazsalikomos, citromos limonádé

Egy csokor mentát, egy marék bazsalikomot és 2 citrom belsejét egy turmixgépben aprítson péppé. Öntse fel egy liter vízzel, jégkockával, és ismét turmixoljon. A végén szűrőn szűrje át a löttyöt, és kész is. Ízesítheti nádcukorral, és tálalásnál tehet a pohárba friss mentalevelet.

A klasszikus limonádé
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.