Nemkívánatos személyek a kövérek az Abercrombie&Fitch üzleteiben

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A cég kijelentette: nem szeretnék, ha a vékony és szép vásárlóik olyanokon látnák viszont a ruháikat, akik nem azok.

Dübörgő zene, kilométerekről is érezhető jellegzetes illat és szálkás, csábító külsejű eladók – ezek az Abercrombie&Fitch (továbbiakban A&F) üzletek legjellemzőbb tulajdonságai. Habár a bolt a 18-22 éves fiatalokat próbálja megcélozni hétköznapi termékeivel, más a vevőközönsége, mint például az itthon is megtalálható Bershkának vagy a Pull&Bearnek, hiszen az A&F-ben kapható ruhák négyszer-ötször annyiba kerülnek, mint az említett két boltban.

Az Abercrombie&Fitch üzlet eladói. A cég vezérigazgatója szerint nemcsak a dolgozóknak, de a vásárlóiknak is így szabad csak kinézniük.

A céget most azzal gyanúsítják, hogy szándékosan kizárja vevőköréből a kövérebb embereket és ezt nem csak az bizonyítja, hogy bizonyos méretben már nem forgalmaznak ruhákat, de a tulajdonosok is többször tettek erre utaló nyilatkozatokat. Legutóbb Mike Jeffries, a márka vezérigazgatója húzta ki a gyufát a teltebb idomokkal rendelkező embereknél. "Nem akarom, hogy túlsúlyos emberek vásároljanak a boltomban, vékonyak és szépek viszont bármikor jöhetnek. Nem szeretném, hogy a dögös vásárlók olyan embereken lássák viszont a ruháikat, akik nem azok" – mondta.

Dress code az A&F-ben

Azt már sejthetjük, hogy az állásinterjúra a belépő nem egy IQ-teszt, sokkal inkább a külsővel nyerhetőek el a betöltetlen pozíciók, de az üzlet kiszivárgott dress code-ja még Kristen Stewart arcára is mosolyt csalna. A cég hosszasan taglalja, hogy a nála dolgozó eladóknak hányszor és milyen magasra kell felhajtania a szűkszárú farmer szárát és az ing ujját. A flip-flop papucs természetesen megkerülhetetlen, szerencsére így legalább akkora egyéniségek lehetnek, mint a vásárlóik.

A férfiak kivételek

A női ruhák méretezése megáll az L-esnél, viszont a férfiaknak szánt darabokat még XXL-es méretben is lehet kapni. Mi ennek az oka? A cég vezetője szerint ez a „gesztus” vonzó lehet a kigyúrt testű férfiaknak, amerikai foci és hokijátékosoknak például. "Azért alkalmazunk kizárólag jóképű és csinos eladókat, mert ezek vonzzák a többi, hasonló tulajdonsággal rendelkező fiatalt" – mondta a vezérigazgató a Daily Mailnek.

A céget többször vádolták azzal, hogy előnyben részesíti a felvételnél a fehér jelentkezőket, egy hallgató 2009-ben például 12000 dollárt nyert egy per során. Bal alsókar nélkül született, ezért a raktárban dolgoztatták, ahol nem volt a többi eladó és a vásárlók szeme előtt. Tavaly szintén kínos helyzetbe hozták a dolgozókat, amikor katonai gyakorlatokat kellett végezniük csak azért, hogy fenntartsák a róluk kialakított képet.

Előny vagy hátrány a duci vásárlók kizárása?

Majdnem minden márkának megvan a saját ikertestvére, aki egyben az ellensége is. Gondoljunk csak a Humanic-Deichmann, DM-Rossman vagy McDonald’s-Burger King párosra. Az A&F alteregója az American Eagle, azonban ez a márka kínálatában szerepel az XXL-es méret is. Igaz, hogy ezzel több vásárlót tud magához csábítani, viszont mi van a vékony testalkatú sznobokkal? Valószínűleg sokukban feléled a csordaszellem, az elithez való tartozás igénye, ezért választják inkább az A&F-et, mert tudják, hogy azt a márkát csak egy kiválasztott réteg viselheti.

Mike Jeffries (bal oldalon), az Abercrombie&Fitch vezérigazgatója azt nyilatkozta, nem szeretné viszontlátni a ruháit olyan embereken, akik nem vékonyak és szépek.
Fotó: David Pomponio / Europress / Getty

Habár a H&M nem teljesen ugyanazt a célcsoportot szeretné lefedni, érdemes megemlíteni, hogy egyre több kampányában szerepeltet plusszos méretű modelleket, ami igazán dicsérendő. Itt is felhördülhetnének az emberek, hogy nem kell reklámozni a kövérséget és adni a lovat a túlsúlyos emberek alá, de sokan félreértik: a márkák ilyenkor nem azt üzenik, hogy az elhízás trendi, csupán azt, hogy bizony így is lehet élni és nem kell az embernek szemlesütve közlekednie az utcán, ha nem tökéletes az alakja. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az amerikai lakosság 67%-a a „plus size” kategóriába tartozik és ez a szám napról napra növekszik, így ez a réteg sem elhanyagolható a vásárlóerő szempontjából.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.