Három óra alatt kelt el Rihanna rúzsa

Olvasási idő kb. 1 perc

A MAC-nek tervezett kollekció első darabját 15 dollárért adták, a többi RiRi szignós termékre júniusig várni kell.

3 óra alatt elkelt Rihanna smink kollekciója
Fotó: Dan Macmedan / Europress / Getty

„Minden eladva! Az első szállítmány teljesen elfogyott, úristen! És csak júniusban jön újabb adag! A MAC-lányok megvadultak!” – dicsekedte el Rihanna követőinek Twitter oldalán. A sokat mondó tőmondatokkal arra kívánt utalni a barbadosi énekesnő, hogy a MAC-kel közösen piacra dobott „Riri Woo” nevű kollekciójának első darabja, egy vörös színű rúzs három óra alatt kelt a Barclays Center pop-up boltjából.

A Rihanna szignójával ellátott rúzst nem csodáljuk, hogy elkapkodták, hiszen három órán keresztül 15 dollárért, 3400 forintért lehetett hozzájutni az üzletben. „Rengeteg inspirációt kaptam az ismerőseimtől, akik javasolták nekem a kék, a rózsaszín a sárga illetve a narancs árnyalatait is, de én csak egyet választhattam."

"Az általam kiválasztott vörös árnyalatot a barátaimon is teszteltem, mivel olyan rúzst szerettem volna alkotni, ami minden bőrtípushoz passzol” – mondta a mindössze 25 éves popsztár, akinek kozmetikai termékeiből körülbelül 15 millió dollár bevételt vár a cég. A korábban Lady Gagával és Nicki Minaj-zsal is dolgozó márka a fiatalos gyűjtemény többi darabját júniustól teszi elérhető a MAC üzletekben – írja a dailymail.co.uk.

A Riri Woo névre keresztelt kollekcióból körülbelül 15 millió dollár bevételt vár a cég
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?