Piros csipkében csapnak össze Kardashianék az eheti jobban öltözött címért

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megint összeöltöztek a celebek: a csipkén kívül sakktábla-ruhával és furcsa kivágásokkal száll versenybe többek közt Jessica Alba és Alicia Keys.

Ez a hét sem indulhat celebek összecsapása nélkül – természetesen nem véres harcokra kell gondolni most sem, csupán arra keressük a választ, hogy ki viselte ugyanazt a ruhát jobban. Nagyon sok múlik a kiegészítőkön, de az adott személy kisugárzása is befolyásolhatja pozitívan vagy negatívan a végeredményt.

Eheti válogatásunkba egy anya-lánya páros is bekerült, Kris Jenner szintén ingyenélő lányával, Kim Kardashiannal csap össze ugyanabban a csipkecsodában, mellettük Jessica Alba a szezon "must have" Louis Vuittonjában mérkőzik meg, míg Alicia Keys egy szintén divatos össze-vissza vágott feketében méri össze erejét kolléganőjével.

Négyzetrácsok viadala

Általános iskolás berögződés, amikor a négyzetrácsos füzetet kockásnak hívtuk és a tanítónők rendre kijavítottak minket, így most sem követjük el ezt a hibát. A Louis Vuittonnak hála idén újra divatosnak számítunk, ha sakktáblának öltözve lépünk az utcára, csak az nem mindegy, hogy hogyan.

Jessica Alba egyszer már összemérte kockás ruháját a Louis Vuitton modelljével, akkor ő nyert. Most a színésznő egy ismertebb modellel, Erin O'Connorral verseng: Alba (stylistja) egy borítéktáska mellett döntött és ékszert nem társított a szetthez, Erin O’ Connor pedig pont fordítva gondolkodott: egy csodás gyűrű került a modellre és táskát nem kapott. Mindketten fekete cipőt húztak a lábukra, O’ Connor egy törpesarkú mellett döntött, és bár Jessica Alba cipősarkai nem teljesen látszanak, valószínűsíthető, hogy ő egy magasabbat választott az eseményre.

Galéria ikon

12

Galéria: Négyzetek, csipke és anya-lánya csap össze az eheti jobban öltözött címért

A kivágott nagy fekete ruha

2013-ban az is divatos, ha a ruháinkból hiányoznak bizonyos helyen darabok – persze csak akkor, ha mindez tudatos és ízléses. Villantani még mindig nem illik, de egy kis szabad bőrfelület itt-ott utat enged a fantáziának.

Alicia Keys és Myleene Klass ugyanazt a ruhát vette fel a vörös szőnyegre, és mivel kiegészítőt csak Keys viselt, így nagyon könnyű az összehasonlítás. Mindketten feltűzték a hajukat és mosolyt villantottak, innentől kezdve tényleg csak a kisugárzás az, ami segíthet Önnek a döntésben! Ki a kedvenc?

Galéria ikon

12

Galéria: Négyzetek, csipke és anya-lánya csap össze az eheti jobban öltözött címért

Anya-lánya piros csipkében

Kris Jenner és celeb lánya, Kim Kardashian közel egy év eltéréssel ugyanazt a piros csipkeruhát vette fel egy eseményre. A piros színnel az a baj, hogy az emberek hajlamosak leragadni a piros-fekete kiegészítőknél, nem is gondolnak például a fehérre, a nude-ra vagy egyéb semleges színekre.

Ugyanez történt az egymás hírnevéből élő Jenner és Kardashian esetében is, míg az anyuka hegyes orrú piros cipőt vett fel, addig a saját parfümjét népszerűsítő lánya megmaradt a mindenkinek előnytelenül álló gladiátorszandál kistestvérénél. Mindketten apró fülbevalóval egészítették ki a szettet, Jenner még egy clutch-ot is magával vitt, hogy beletegye a legfontosabb dolgait és a biztonság kedvéért pár gyűrűt is felhúzott ujjaira.

Galéria ikon

12

Galéria: Négyzetek, csipke és anya-lánya csap össze az eheti jobban öltözött címért

Eltérő karakterek, eltérő színek

Előző heti posztunkban is volt egy olyan páros, ahol a ruha ugyanaz volt, csak színben választottak mást a hölgyek, most is válogattunk egy ilyet. Lucy Liu egy ombre hatású sötétkék árnyalatot választott ugyanabból a ruhából, amiből Olga Kurylenko a szezon kedvencét, smaragdzöldet.

A 44 éves Liu nem aprózta el a csillogást, ékes fülbevalót, karkötő és borítéktáskát vett fel ruhájához. Kár, hogy a cipő nem látszik, kíváncsiak lettünk volna rá. A feledés sztárja, Kurylenko merész volt és egy narancs rúzst viselt zöld ruhájához, ami abszolút nem áll neki rosszul. Ő egy steppelt és strasszokkal ellátott clutch-ot viselt gyűrűvel és apró fülbevalóval tette fel az i-re a pontot. A cipő itt és érdekelt volna minket. Önnek melyik összeállítás jön be jobban?

Galéria ikon

12

Galéria: Négyzetek, csipke és anya-lánya csap össze az eheti jobban öltözött címért
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.