Így készül a villámgyors sajtos rúd

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A juhtúrós és a sima is elkészül harminc perc alatt. Vendégváráshoz, tévé előtt ropogtatáshoz is ideális, és még csak nem is drága.

A juhtúrós sajtos rúd általában még az előtt elfogy, hogy kihűlne. Harminc perc alatt tuti kész van, és a négy tepsinyi adag körülbelül 1500 forintból kijön. Kell ennél több?! Ha nem szereti a juhtúrót, készítse el a másik receptet. Azzal is csak egy baj van: túl hamar elfogy.

A sajtos rúd az egyik kedvenc, és egyben az egyik leghizlalóbb „tévékorcsolyám”. Bármennyit el lehet belőle ropogtatni, főleg még melegen, amikor szétomlik a szájban. Itt van két recept, amit bárki könnyedén el tud készíteni bármilyen gyakorlat nélkül, és a hatás garantáltan nem marad el! Mindenki imádni fogja az igyekezetét, aki éppen nem fogyókúrázik.

A juhtúrós sajtos rúd

Ha szereti a juhtúrót, nyugodtan tehet a tésztába 40 dekát is, ebben az esetben viszont csak 15 deka kókuszvajat, vagy 20 deka vajat használjon. Mivel a juhtúró elég drága, én most csak 20 dekányit adtam a tésztához, amit több zsiradékkal ellensúlyoztam.

Hozzávalók

  • 70 dkg félfogós liszt
  • 3 dl tejföl
  • 20 dkg juhtúró
  • 1 csomag sütőpor
  • 20 dkg kókuszvaj/ 30 dkg vaj
  • két teáskanál só
  • füstölt sajt (opcionális)

A tetejére

  • két tojás a kenéshez
  • füstölt sajt
  • köménymag (én római köményt használtam, de a sima is tökéletes)
A juhtúró adja meg az ízét
1. Keverje el lisztet a kókuszvajjal, adja hozzá a tejfölt, juhtúrót, sütőport, sót, és igény szerint a sajtot.
2. Jól gyúrja össze a hozzávalókat, majd nyújtsa ki a tésztát. Mivel én szeretem a ropogós és kicsit száraz sajtos rudat, csak fél centisre nyújtottam a tésztát. Ha ön jobban kedveli a puhább változatot, 1-1,5 centire nyújtsa.
3. Kenje meg a tetejét a tojással, szórja meg sajttal és köménymaggal, majd vágja fel tetszés szerinti méretűre a rudakat.
4. Helyezze őket a tepsibe, lehetnek egymáshoz közel is, ne aggódjon nem fognak összeragadni a végén!
5. Melegítse a sütőt 200 fokra, aztán tegye be a rudakat, és körülbelül 10-15 percig süsse. Akkor jó, amikor már jól megpirult a teteje.
Ebből a mennyiségből körülbelül négy közepes tepsi sajtos rúd lesz. Én 25x37 centiméteres tepsit használtam. Ez a verzió egy kicsit szárazabb, bár nyilván ez attól is függ, hogy milyen vastagra nyújtja a tésztát.

Az egyszerűbb változat

Hozzávalók

  • 30 dkg sajt
  • 40 dkg liszt
  • 20-25 dkg kókuszvaj/ 30 dkg margarin
  • egy teáskanál só
  • köménymag (sima vagy római kömény is lehet)
  • tojás a kenéshez
Ujjnyi vastagra nyújtsa ki a tésztát

1. Gyúrja össze a lisztet a kókuszvajjal és a sajt felével. Ezután tegye bele a sót és a köménymagot, és addig gyúrja ameddig össze nem áll a tészta.

2. Pihentetés nélkül nyújtsa ki körülbelül egy ujjnyi vastagságúra, és kenje meg a tetejét a felvert tojással.

3. Szórja rá a maradék sajtot, majd éles késsel/derelyevágóval/pizzavágóval vágjon tetszés szerinti csíkokat belőle.

4. Ezt is előmelegített sütőbe kell tenni és 180-200 fokon készre sütni. Akkor jó, amikor már szép arany színű a teteje. Az idő sütőnként változó. lehet 10, de akár 20 perc is.

Ebből a mennyiségből körülbelül két közepes tepsi sajtos rúd lesz. Ennek a tésztája kicsit "kenyérszerűbb", hasonlít ahhoz, mintha sajtos melegszendvicset enne csíkokra vágva, de hát ki mondja, hogy az nem jó?!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.