Ezek a plázaboltok adnak a jó honlapra

Olvasási idő kb. 7 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Bershkánál működik a boltkereső is, a H&M-nél öltöztetős babával szórakozhatunk. Ezek a legjobb fast fashion honlapok!

Előre szólunk, hogy nem a netes vásárlásról írunk, hanem arról, hogy néz ki a honlapja azoknak az üzleteknek, ahová bármikor betérhetünk a hazai plázákban. Az Inditex csoporton kívül nem sokan foglalkoznak azzal, hogy naprakész legyen a honlapjuk, így gyakran könnyebb elverni magunkat valamelyik boltig, mint a honlapokon tájékozódni. Az aktuális árukészlet szinte sosincs fent a neten, ha mégis, akkor az árakkal kell bajlódni. 2012-ben a C&A lapja volt a leghasználhatatlanabb, a Fundangóé és a Decathloné a legjobb, de idén csak a kifejezetten középáras divatboltokat néztük meg, így kimaradtak a sportos üzletek és a luxusboltok is. Első cikkünkben a legjobbak szerepelnek, nézze meg, 2013 elején melyik divatcég honlapja a felhasználóbarátabb! A legrosszabbakkal később jövünk.

Szerintünk az a fontos egy üzlet honlapján, hogy megnézhessük azokat a ruhákat, melyeket később esetleg meg akarunk venni. Ehhez kell egy jól felépített honlap, tele jó minőségű képekkel a ruhákról, melyeket elölről-hátulról megnézhetünk, majd kikereshetjük, melyik üzletben vásárolhatjuk meg a kinézett holmit. Vagy ha ezt nem is, legalább a legközelebbi üzletet meg kéne találunk a honlapon. Az üzletek oldalainak kinézetét, a ruhák közti kereshetőséget is pontoztuk, ahogy azt is, milyen nyelven böngészhetünk: a legtöbbször angolul, de ez sokkal kisebb baj, mint az, ha valahol nem találunk még euróban sem árakat. A legjobbak között a Bershka nyert, mert egyedül ennél az üzletnél működik olyan funkció, mely megmutatja, melyik budapesti üzletben kapható az általunk kinézett darab. Webdizájnert is kérdeztünk pár honlapról, hogy egy hozzáértő véleményét is elolvashassa!

1. Bershka

A Bershka Inditex bolt, honlapja stílusában közelebb áll a szintén a céghez tartozó Stradivariushoz, mint a Zarához, sőt, mondhatni ugyanolyan. Viszont amint megtudja, hogy magyarok vagyunk, kérdés nélkül németül tölt be, ezen csak az oldal jobb alján lehet változtatni, tehát még az angol szövegért is küzdeni kell. A Bershkának van stílusblogja, ahogy szinte minden cégnek, mintha ez kötelező volna.

A főoldal Girls menüpontja alatt vannak a női ruhák, jobban mondva tiniruhák, merthogy az üzlet főként nekik szól. A keresés és a ruhák bemutatása pont olyan, mint a Stradivariusnál, áttekinthető, kereshető, csak a német szöveget nem szeretjük, viszont van működőnek tűnő üzletkereső pont a ruhák mellett, így ha kinézünk valamit, meg is tudjuk nézni, melyik boltban kapható.

Fotó: reklámanyag

Látvány: 4/5 pont

Kereshetőség: 5/5 pont

Nyelv: német vagy angol 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? Igen, 5/5 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? 5/5 pont, mert van üzletkereső.

Összesen: 19/21 pont

A webdesigner véleménye

A weboldal tervezői leginkább a praktikusságra törekedtek, a felhasználói felület letisztult, nincsenek benne felesleges elemek, könnyű navigálni az oldalon. Nem hivalkodó a design, a képeké a főszerep, a betűtípus a menükben és az almenükben nagyon kicsi. Az oldal aljához tapadó menüt nagyon eldugták, az egyik lényeges funkció - a kereső - alig észrevehető, ezt általában a weboldalak jobb felső sarkába szokás tenni.

Az árazás nagyon-nagyon eltérő lehet az egyes site-oknál. Függ attól, hogy mennyire veszik komolyan a különböző nyelvekre való lefordítását, hogy működik-e az oldalon webshop. A Bershka több nyelvre is lefordította az oldalát, néhol csak részlegesen -, valamint egyes országokban webshop is működik. Manapság extraként szóba jöhet a mobilverzió, mobilapplikáció is. A Bershkánál viszont csak az asztali számítógépekben gondolkodnak, nincs se mobilverziójuk, tableten is kissé nehézkes a honlap kezelése, de van mobilalkalmazásuk.

2. Mango

A Mango magyar oldala angolul fut, a főoldalon a márciusi és a tavaszi lookbook fut, de még a leárazott holmiknak is maradt hely. Az újonnan érkező ruhák a New fül alatt találhatók meg, a női kollekcióért pedig a „Clothing” feliratra kell kattintani. Nagyon jól lehet bármire szűrni, az ártól a színen át a méretig, még egy-egy kategóriában belül is lehet szűkíteni a keresést, például a kabátokon belül a blézerekre, vagy a dzsekikre. Az Item locator viszont nem működik, így az nem derül ki, melyik üzletben kapható a kinézett áru. Még mindig lehet rendelni az oldalról, ha üzletbe szállíttatjuk a dolgokat, vagy 40 ezer forintnál többért rendelünk, akkor ingyen, egyébként 3500 forint körüli áron postázzák a ruhákat. A Mangónál nézhetünk kisfilmeket is Miranda Kerr-ről és férficuccaik is vannak, azok közt is érdemes körülnézni!

Fotó: reklámanyag

Látvány: 5/5 pont

Kereshetőség: 5/5 pont

Nyelv: angol 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? igen 5/5 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? 3/5 pont, mert általában igen, de sajnos nem működik épp az item locator.

Összesen: 18/21 pont

3. Pull & Bear

Ez is Indtitex bolt, tehát itt is nagyon profi a honlap. A Pull & Bear egy Social füllel tudja le a blogolást, van lookbookja és lehet kampányt is nézegetni, de a legtöbb helye azért a női és férfi kollekcióknak marad. A kollekciókon belül ruhafélék szerint válogathatunk, működik az ár és szín szerinti keresés is, viszont az üzletkereső mindenhol lukra fut, tehát nem működik.

Fotó: reklámanyag

Látvány: 5/5 pont

Kereshetőség: 5/5 pont

Nyelv: angol 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? igen 5/5 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? 3/5 pont, általában igen, de az üzletkereső nem működik

Összesen: 18/21 pont

4. H&M

A svéd cég azzal kezdi, hogy megkérdezi, melyik országból nézzük, Magyarország kiválasztása után magyar nyelven tölt be a honlap. Legalábbis egy része. Most éppen a szezonközi leárazások reklámja foglalja a legnagyobb helyet, de rákattintva csak az üzletkereső ugrik fel, nem ruhák. Sebaj, az legalább jól működik, akárcsak az öltöztetős baba-funkció, ami tavaly óta nagy kedvencünk. A H&M life menüpont alatt angolul olvashatunk a legújabb trendekről, a Ladies fül alatt található a női kínálat, melyről nem tudni, kapható-e az üzletekben, és ha igen, melyekben, de ha telefonálunk a boltokba, kedvesen segítenek. Az árak forintban vannak, és akárcsak a Mangónál, itt is van „new arrivals” fül a legújabb cuccoknak.

Fotó: reklámanyag

Látvány: 5/5 pont

Kereshetőség: 4/5 pont, színre lehet keresni, árra nem

Nyelv: részleteiben magyar, de főként angol 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? Igen, forintban 5/5 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? Általában igen, de a honlapról az nem derül ki, pontosan hol és mi kapható 3/5 pont

Összesen: 17/21 pont

A webdesigner véleménye

Nagyon profi weboldal, látszik, hogy jóval nagyobb büdzséből gazdálkodnak, mint a Bershka. A honlap címoldala a manapság divatos, Pinteresthez hasonló, "kártyás" felépítésű, látványos fotókkal és jól megválasztott betűtípusokkal. A menürendszere faék egyszerűségű, könnyű elnavigálni az egyes termékekig.

Jó végignézni az egyes kollekciókat, gyakorlatilag mindegyiknek egyedi look&feelt terveztek. A magyarnyelvű verzióra több energiát fordítottak, habár közel sem tökéletes. A mobileszközök támogatottságában sincs hiány, ugyanis a honlapnak létezik jól használható tablet és mobilverziója, valamint mobilalkalmazásokat is letölthetünk. Profi.

5. Stradivarius

Az Inditex márkájának honlapja az ország kiválasztása után a márciusi lookbookkal tölt be, és azon kívül, hogy egy elég terebélyes trendmagazint is írnak bloggerekről, modellekről és szépségtippekről, ugyanúgy keresgélhetünk a Stradivariusnál, mint bárhol máshol. Az új holmiknak úgy tűnik, már kötelező külön fület nyitni, ahogy a kiegészítőknek és cipőknek is. egyes kategóriákon belül – szoknya, ruha, póló, stb. – jól lehet árra és színre keresni. Az árak forintban vannak megadva, a szöveg angol, de teljesen jól használható az oldal.

Fotó: reklámanyag

Látvány: 4/5 pont

Kereshetőség: 5/5 pont

Nyelv: angol 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? igen 5/5 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? 3/5 pont, mert általában igen, de ez nem derül ki.

Összesen: 17/21 pont

6. Zara

A Zara angol vagy német nyelvű böngészést ajánl nekünk, mielőtt belépünk a letisztult, fehér hátterű lapra, ahol a női, férfi, fiataloknak szóló TRF és gyerekholmik mellett a heti legújabb ruhákat külön is megnézhetjük. A honlap kínál applikációt mindenre, amire csak lehet iPhone-tól Windows phone-ig, kampányképeket és videókat nézegethetünk és az üzletekre is rákereshetünk az info menüpontban.

A kollekciókon belül aztán külön megnézhetünk minden ruhát, kabáttól blúzon át a cipőig, mindennek forintban van megadva az ára és a cuccok összetételét is megnézhetjük, szóval mindent megtudunk, ami érdekelhet. A filteres keresés nekünk viszont egyáltalán nem működött, nem tudjuk meg soha, hogy S-es bézs blézer 40 ezer forint alatt van-e, de a ruhákról itt lehet a legnagyobb felbontású képeket megnézni.

Fotó: reklámanyag

Látvány: 5/5 pont

Kereshetőség: 2/5 pont, a filter nem működik, de amúgy mindent meg lehet találni

Nyelv: angol vagy német, nem magyar, úgyhogy 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? Igen, forintban 5/5 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? Javarészt és általában igen, de a honlapról az nem derül ki, pontosan hol és mi kapható 3/5 pont

Összesen: 15/21 pont

7. F&F

Az F&F működtet magyar nyelvű oldalt, és végre fent vannak az árucikkek is, fazon szerint kategorizálva. Ha rákattintunk a nekünk tetsző ruhadarabra, pontos magyar nyelvű leírást is kapunk a ruhák mellé, amit eddig sehol. Nem lehet ár és szín szerint keresni a ruhák közt, és azt se tudjuk meg, mit melyik áruházban kaphatunk meg, de összességében pozitívan csalódtunk a honlapban, mert amikor még télen ránéztünk, nagyon üres volt.

Fotó: reklámanyag

Látvány: 4/5

Kereshetőség: 3/5

Nyelv: magyar 1/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? Igen, forintban 5/5 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? 2/5 pont, nem tudjuk, de kevés van fent a honlapon, több van a boltokban, csak sajnos azt nem tudjuk, mit, melyik üzletben keressünk.

Összesen: 15/21 pont

8. Springfield

A Springfieldnél Magyarország kiválasztása után angolul kapjuk az információkat, a márka 25. évfordulója alkalmából pedig a blogjukon hangulatos kisfilmeket nézegethetünk. Mondjuk szerintük ahhoz elég nagy rajongónak kell lenni, hogy ilyesmit nézegessünk egy ruhamárkáról, de biztos van rá igény. A katalógusnézegetésen kívül vásárolhatunk is a neten, jól lehet keresni ár, méret és szín alapján, de az árak sajnos euróban vannak fent. Ha üzletbe rendeljük a kiválasztott dolgokat, nincs szállítási költség, egyébként 10 euróba kerül az, hogy kihozzák a ruhákat. A boltkereső tök jó, csak Magyarország nem kiválasztható az országok listájából, így aztán használhatatlan.

Fotó: reklámanyag

Látvány: 5/5

Kereshetőség: 5/5

Nyelv: angol 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? Igen, euróban 3/5 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? 2/5 pont, nem tudjuk

Összesen: 15/21 pont

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.