Kuszkusz, csirke, csokimousse, menő menü egyszerűen

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy hűtőbemutatón váratlanul egy teljes menü elkészítését is megtanultuk, mely nem csak egyszerű, de isteni is.

Szeretünk cégek által szponzorált, celebekkel tarkított eseményekre járni, mert ezeken általában nagyon sokat lehet röhögni. Úgyhogy eléggé meglepődtünk, amikor a Samsung által rendezett, Kovács Lázárral tarkított hűtőbemutatón remek recepteket tanultunk. A szakács azt mutatta meg, hogyan lehet viszonylag gyorsan egészséges és finom ételeket alkotni, amihez még nagyon főzni sem kell tudni.

Galéria ikon

21

Galéria: Kovács Lázárral főztünk
Fotó: Dívány

A kuszkuszt (ami a magyar kaja tárgyú google keresések között idén benne volt az első tízben) azért szeretjük, mert gyorsan és egyszerűen elkészíthető, és számtalan ételhez jó az édességtől a salátákig. Nekünk könnyű dolgunk volt, mert a kuszkusz és a gránátalma elő volt készítve, így nem kellett a pucolással szenvedni, ha ezt senki nem teszi meg nekünk, akkor érdemes plusz 10 percet számolni az elkészítéshez.

Kuszkusz saláta aszalt gyümölcsökkel és gránátalma magokkal

A recept 5 főre van számolva

1 csészényi kuszkusz
15 dkg aszalt gyümölcs
5 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 mokkáskanál őrölt fahéj
4 evőkanál szeletelt pirított vagy sima mandula
1 gránátalma
1 evőkanál méz/xillit/stevia de ez el is hagyható
1 nagyobb adag rukkola, madársaláta vagy egyéb "zöldség" ízlés szerint
fél lime leve és reszelt héja
1 mokkáskanál só
1 mokkáskanál törött bors

A kuszkuszt ugyanannyi forró vízzel vagy húslevessel felöntjük, elkeverjük, lefedjük, majd állni hagyjuk. Elkészítjük az öntetet, ehhez az olívaolajat keverőtálba öntjük, majd hozzáadjuk (a pirított mandula és a saláta kivitelével) a többi hozzávalót: az apróra vágott aszalt gyümölcsöket, az őrölt fahéjat, a gránátalma kiszedett magjait, a mézet, a lime levét és reszelt héját, a sót és a törött borsot, majd jól elkeverjük. A tálaláshoz a frissen megtisztított, apróra tépkedett salátalevelekre rászórunk 1 evőkanál, párolt kuszkuszt, meglocsoljuk az öntettel, és megszórjuk pirított mandulával.

Galéria ikon

21

Galéria: Kovács Lázárral főztünk
Fotó: Dívány

Főételnek egy nagyon színes és egyszerű ételt készítettünk. Az étel zamatát a mascarponés rizs adta, melyet vega vendégeinknek magában is feltálalhatunk. A receptben cukkini szerepel,de ez helyettesíthető szárított gombától sütőtökig bármilyen téli zöldséggel, ami nem üti a kakukkfű és a fokhagyma ízét.  A friss paradicsom helyett kerülhet az ételbe szárított is, de én kaliforniai paprikával is nagyon jól el tudom képzelni.

Pirított fűszeres csirkemellcsíkok, zöldséges krémsajtos rizzsel

5 darab, körülbelül 10-12 dkg-os, friss csirkemell filé
50 dkg párolt rizs
25 dkg mascarpone
10 evőkanál olívaolaj
1 dl húsleves
10 darab koktél paradicsom / szárított paradicsom
1 darab cukkíni, kis kockákra vágva
5 dkg póréhagyma, apróra vágva
1 csomag korianderlevél - kihagyható
1 csomag petrezselyemzöld
3 gerezd zúzott fokhagyma
2 szál friss vagy szárított kakukkfű
1 evőkanál mustár
törött bors

A csirkemelleteket ujjnyi vastag csíkokra vágjuk, majd ízesítjük sóval, borssal, mustárral, friss kakukkfű levelekkel, 2 evőkanál olívaolajjal és a zúzott fokhagymával. Serpenyőben felmelegítünk 2 evőkanál olívaolajat, majd szép pirosra pirítjuk benne a fűszerezett csirkemellcsíkokat, körülbelül 5-8 perc alatt. Annyit süssünk egyszerre, hogy piruljon, ne pedig főjön a kiengedett lében.
Közben egy másik edényben felforraljuk a húslevest, majd hozzáadjuk az apróra vágott póréhagymát, 6 evőkanál olívaolajat, a feldarabolt cukkinit, a mascarpone sajtot, a sót és a törött borsot. A párolt rizst hozzáadjuk a szószhoz, majd átforraljuk.
A koriandert és a petrezselymet apróra, a koktél paradicsomokat apró kockákra vágjuk, majd a szószos rizshez keverjük. Tálaláskor a szószos rizs alapra helyezzük a csirkemellcsíkokat.

Az édesség elkészítése sem vészesen bonyolult, viszont nagyon látványos és finom, fogyókúrázók viszont ne is gondoljanak rá. Ennek az elkészítése főleg a pihentetés miatt vesz több időt igénybe, de egy vasárnapi ebédet remekül fel lehet vele dobni.

Csokihab pirított kókusszal és mangóval

Fejenként 1,5 dl kész csoki mousse kisméretű habzsákba töltve
10 dkg pirított kókusz reszelék
1 darab mangó
1 tábla jó minőségű keserűcsokoládé + zöldséghámozó
3 dl málnalekvár vagy más savanykás lekvár
1 nagy adag tejszínhab

A csoki habot habzsákokba töltjük, és rövid időre hűtőbe tesszük, valamint szárazon megpirítjuk a kókuszreszeléket. A mangót megtisztítjuk, majd apró kockákra vágjuk, a lekvárt összekeverjük a kemény habbá vert tejszínhabbal. Az édességet magas pohárban rétegezve tálaljuk (lekvár, kókusz, csokikrém, lekvár, kókusz, csokikrém és a tetejére a mangó, illetve a csokiforgács.)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.