A színésznő estélyije combnál szétnyílt, mindenki elképedve nézte. A Dior azzal védekezik, hogy ez nem hibája, hanem tulajdonsága a ruhának.
hirdetés
A SAG díjátadó egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor a legjobb női főszereplőnek járó díjért induló Jennifer Lawrence szoknyája combnál szétnyílt. A Christian Dior Haute Couture estélyi uszályára – legalábbis akkor ezt mondták – valaki rátette a széket, ezért szakadt el. Most már az a hivatalos verzió, hogy a szakadás nem ruházati baleset, hanem Raf Simons tervező kreativitásának eredménye.
hirdetés
„A ruha több réteg tüllből és szaténból áll, ezt láthatták a nézők, amikor Jennifer megemelte a szoknyáját. Nem szakadt el és nem ruházati baleset történt – ilyenre tervezték a ruhát” – mondta a Daily Mailnek a Dior szóvivője.
Talán ennek is köszönhető, hogy Lawrence nem esett kétségbe, amikor combközépnél szétnyílt a ruhája. A színésznő egyébként 38 karátos Chopart gyémánt nyakékkel, 6 karátos fülbevalókkal és gyémántgyűrűvel egészítette ki a ruhát, melyhez Roger Vivier táskát és Jimmy Choo cipőt viselt. Hiába a legnagyobb márkák, mégsem a legjobban öltözöttek között emlegetik: ön szerint ciki volt a szétnyíló ruha, vagy tulajdonképp jól nézett ki a színésznő?
Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.
Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.
Másodfokú vízkorlátozás elrendelését kérte a DMRV Zrt. mert az eddigi tilalmak ellenére tovább nőtt is a vízfogyasztás, ami már a biztonságos ivóvízellátást veszélyezteti.
A kánikula a testünkre sok szempontból olyan hatással is lehet, mintha enyhe alkoholos befolyásoltság alatt lennénk, ami vezetés közben könnyen életveszélyes helyzeteket is okozhat.
Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.
A hőhullám miatt a fővárosban 22 helyen ideiglenes vízvételi pontokat állítottak fel. A Fővárosi Vízművek közölte: a kihelyezett vízosztó helyszínek listáját folyamatosan frissítik Facebook-oldalukon.
A nyaralás során számos apróságnak tűnő cselekedet keverhet bajba, figyelmeztet az adatvédelmi szakjogász. Az alábbiakat érdemes elkerülni, ha vakációzni indulunk.
A tavaszi szúnyogok mennyiségét és élettartamát is nagymértékben befolyásolta az időjárás, így a szakemberek szerint várhatóan nem lesz akkora probléma a rajzás, mint tavaly volt.
Július elsejétől 4,9 százalékra csökkentik több alapvető élelmiszer általános forgalmi adóját a szomszédunkban. Az áfacsökkentés érintheti a bevásárlóturizmust is.
Mintegy 50 településen vezettek be vízkorlátozást annak érdekében, hogy ne alakulhasson ki vízhiány. Van ahol már hivatalosan is elrendelték, másutt egyelőre csak kérik a lakosságot a takarékoskodásra.
Nem érdemes halogatni a klímatisztítást: az elhanyagolt berendezés nemcsak egészségügyi kockázatot jelenthet, hanem hosszabb távon a pénztárcádat is megterhelheti. Cikkünkben összefoglaljuk, mire érdemes figyelni, és milyen teendőid vannak a biztonságos, hatékony működés érdekében.
Magyarország földrajzáról már általános iskolában is részletesebben tanultál, az alapokra aztán még több tudásanyag épült. Igaz-hamis kvízünkkel tesztelheted, mi mindenre emlékszel.
Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.
Ha ma valaki meghallja Robin Hood nevét, valószínűleg egy nemes lelkű íjász jut eszébe, aki a gazdagoktól vett el, hogy a szegényeket segítse. A zöld ruhás hős alakját könyvek, filmek és rajzfilmek tették világszerte ismertté.
Az Angyali üdvözlet nem sugalmazott, kinyilatkoztatott ima, szövege az idők során sokat változott, alakult. Kibővítésében az egyik leghírhedtebb reneszánsz pápa, VI. Sándor és a fekete halál is komoly szerepet játszhatott.
Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.
Aki a kétezres években nőtt fel, annak valószínűleg nem kell sokat magyarázni, miért vonzó a sellőlét gondolata. A H2O: Egy vízcsepp elég sorozat és A kis hableány után sokan legalább egyszer elképzelték, milyen lenne uszonnyal siklani a víz alatt. A gyerekkori fantáziából mára edzésforma lett.
A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.
Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.
A világ tengerei és óceánjai sokszor szorosokon keresztül kapcsolódnak egymáshoz, amelyek jellemzően bolygónk kiemelt jelentőségű geopolitikai helyszínei is. Lássuk, mennyire ismered ezeket!