Szexuális zaklatás az Armaninál

Olvasási idő kb. 1 perc

Az Armani amerikainagykereskedelmi alelnöke, Laura Giulini letolta a gatyáját a volt asszisztens előtt. Aztán a nőt kirúgták.

Viharfelhők gyülekeznek az Armani divatház feje felett a New York Daily News állítása szerint. A lap a napokban számolt be arról, hogy a Giorgio Armani korábbi vezető asszisztense, Kelle Azzopardi  munkaviszonya jogellenes megszüntetése miatt a manhattani legfelsőbb bíróságon beperelte a céget, illetve egy ideje azzal égeti az Armanit, hogy szexuális zaklatás érte a munkahelyén.

Azzopardi azt állítja, hogy 2012 júniusában az Armani nagykereskedelmi alelnöke, Laura Giulini berontott Azzopardi New York-i irodájába, lehúzta a nadrágját és felajánlotta magát neki. Amikor Azzopardi elfordította a fejét, Giulini ezt mondta neki: „Nem csináld, nem vagyok prűd” – áll a keresetben.

A volt asszisztens többször is panaszkodott a humánerőforrás részlegen Giulini viselkedésére, de a reklamációit nem vették figyelembe. Végül tavaly novemberben kirúgták a cégtől, amiről állítja, hogy a bepanaszolásoknak köszönheti az elbocsátást. Az ügy érdekessége, hogy pár hónappal ezelőtt a megvádolt Giulini is elhagyta az Armanit és elvállalta a francia luxuscikkekben utazó Zadig & Voltaire ügyvezetői posztját. Azzopardi valószínűleg még bízik a bíróság ítéletében, mert a LinkedIn oldalán még az "Executive Assistant Giorgio Armani" szerepel a munkaköri leírásában.

 

Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.