Mit árul el rólunk a körömlakkunk színe?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudja, mit gondolnak önről mások a körmei alapján? Most megtudhatja, mit jelentenek a szezon slágerszínei.

A körömlakk színe többet árul el rólunk, mint gondolnánk. Mivel minden színnek megvan a maga jelentése, így akarva-akaratlanul a világ tudomására hozzuk éppen aktuális hangulatunkat. Ha többet szeretne megtudni arról, hogy ki is ön valójában, nézze meg, mit mesél önről a körömlakkja!

Vörös körmök: A piros a szerelem, a merészség és a szenvedély színe. A piros körmöket viselő nő általában szeret szexi és csábos lenni, szerelmes a szerelembe. A nyitott életszemlélettel rendelkező piros körmű nőkkel általában a környezetük sem mer szórakozni. A vörös körmök esetében akár a pedikűrünk is lehet azonos árnyalatú, hiszen ez csak még jobban fokozza a romantikus összhatást, ráadásul a vörös minden szezonban a slágerszínek közé tartozik.

Kék körmök: A kék köröm senkinek sem kerüli a figyelmét, így a vörössel ellentétben mértékkel használjuk, vagy a kezünket vagy a lábujjunkat lakkozzuk ki a nyugodtságot árasztó színnel. A kékkel azt üzenjük a világnak, hogy ugyan két lábbal állunk a földön, de nem félünk a változásoktól, sőt nyitottak vagyunk az újdonságokra. Mások intuitív, egyedi és bohém személyiségként tekintenek a a kékre festett körmű nőkre. Ennek a színnek a pasztell árnyalata egyébként a szezon egyik slágere.

Sárga körmök: A narancssárga a vitalitás és az izgalom jele, az ilyen színű körmök viselője energiával telt, nyitott személyiség, a citromsárgára festett körmök pedig bátorságról, vidámságról, játékosságról és kreativitásról árulkodnak. Összességében optimizmust és érdeklődő hozzáállást sugallnak. A kevésbé nyitott nőknek azért ajánlott a sárga lakk, mert egy-egy tónusának kipróbálása izgalmasabbá teheti a megjelenést. A sárga körmök egyébként jól passzolnak farmerhez, tornacipőhöz, lazább ruhákhoz, merész kiegészítőkhöz, vagyis a fesztiválos összeállításokhoz.

Bátorságot és szenvedélyt sugalló piros körmök
Fotó: Stockfresh

Zöld körmök: Annak ellenére, hogy a zöld is a kapzsiság, a harag egyik fő színe, a nem mindennapi viselet vállalkozó szellemű, egészséges, élettel teli nőre utal, aki tisztában van azzal, hogy éppen hol, merre tart az életben és készen áll a változásokra is. Nyáron bátran próbáljuk ki hozzá a matt zöld vagy menta zöld pedikűrt is.

Lila körmök: A lila spirituálisan is egy nagyon erős szín. Viselőjét rejtélyesnek, merésznek és csábítónak látják mások. Leginkább az életben sikeres nők, például a befutott művészek és üzletasszonyok kedvelik ezt a színt. Idén a sötét lila és a világosabb lila is egyaránt divatosak.

Rózsaszín körmök: Az elegáns világos rózsaszínre festett körmök nőiesnek, kecsesnek és tartózkodónak mutatják viselőjét, ellentétben a sötétebb rózsaszínnel, ami feltűnésre vágyó, bátor és nyitott nőket takar, tele önbizalommal. Míg a világosabb árnyalat elmegy egy tárgyalásra, koktélpartira, addig az élénk verzió inkább a munkahelyen kívülre ajánlott.

Idén nagyon népszerű színnek számít a nyárimádóknak kötelező korall, és a barna bőrön szépen mutató klasszikus törtfehér is. Ha már tudja melyik szín áll önhöz a legközelebb, nézze meg melyek a legtartósabb körömlakkok a piacon.

Tudja mit árul el önről a körömlakkja?
Fotó: Stockfresh
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.