Virítson 10,5 milliós Chanel táskával egy vízparti esküvőn

Olvasási idő kb. 2 perc

Az apró táska maximum esküvői kiegészítőnek jó, de az árából kijön 6 legendás Hermès Birkin. Vagy ezer más, adunk tippeket! Vagy egy lakás.

A Purse Blog szerzői nemrég összeállítást közöltek a legjobb esküvői táskákról, és volt egy kiegészítő, amelyet sem a hagyományos, sem a különleges darabok közé nem tudtak besorolni. Ez nem volt más, mint a kagylótáska a Chaneltől, amely a 2012-es tavaszi/nyári ready-to-wear kollekciójának bemutatójáról lehet ismerős. A kiegészítőből két változat is készült, az egyik „csak” 33 ezer dollár, vagyis megközelítőleg 7,2 millió forint, míg az igazgyöngyökkel megbolondított verzió 48 ezer dollárba kerül, azaz felfelé kerekítve 10,5 millió forint.

Galéria ikon

17

Galéria: Több mint 10 millió forint a Chanel kagylótáskája
Fotó: Patrick Kovarik / AFP

A bloggerek saját állításuk azért nem tudtak dönteni, mert ez a méregdrága kiegészítő több szempontból is tökéletes esküvői kiegészítő, hiszen kicsi, ámde pazar és szépen csillog, ám egy óriási kagyló talán mégis túlzás abban az esetben, ha mondjuk nem egy vízparti esküvőről van szó. A két kiegészítő árát egyébként csak telefonon sikerült megtudakolniuk, és állítólag a Chanel képviselője is nyelt egyet, amikor felolvasta az árakat. A Huffington Postnál szintén mindenkinek leesett az álla, és gyorsan utánanéztek, hogy 48 ezer dollárból mégis milyen táskákat lehetne még venni, és mennyit. Na jó, egy Chanel-kagylóból csak hat Hermès Birkinre futja, viszont 814 tengerészes Nine West -táskát lehet venni ebből az összegből.

Galéria ikon

17

Galéria: Több mint 10 millió forint a Chanel kagylótáskája
Fotó: Patrick Kovarik / AFP

Mi kifejezetten kagylótáskák után kutattunk, és szemmel láthatóan közkedvelt forma ez azok körében, akik kistáskákat is terveznek, gyártanak. A Rafé New Yorktól két olyan kiegészítőt is találtunk, amely belefér ebbe a kategóriába, az egyik 495, a másik pedig 395 dollár, így a drágábból majdnem száz kitelik a Chanel-kagyló árából. Akik az igazán extrvagáns darabokat kedvelik, azoknak ajánljuk a Lanvin kistáskáját, jó, az 1490 dollár (323 ezer forint) is meglehetősen húzós. És mit tehetünk mi földi halandók? A magyarországi üzletekkel rendelkező fast fashion boltok honlapjait böngészve sajnos nem találtunk semmilyen hasonlót, de párezer vagy maximum több tízezer forintból meg lehet úszni egy táskavásárlást.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.