Al Pacino Don Quijoténak öltözött

Olvasási idő kb. 1 perc

Adam Sandler egy halom sztárral játszik együtt az Apafej rendezőjének új vígjátékában, meg a furcsára sminkelt Al Pacinóval.

Az Apafej, a Nő a baj, a Ne szórakozz Zohannal! és a Kellékfeleség című filmek rendezője, Dennis Dugan most olyan filmet rendez, amelyben az Adam Sandlertől megszokott humorhoz Al Pacino asszisztál. A Jack and Jill című vígjáték főszereplője Sandler lesz, de szerepel majd még benne mellette Al Pacino, Katie Holmes és a kosárlabdázó Shaquille O'Neal is.

A sztori szerint Sandler egy ikerpárt alakít, amelynek az egyik tagja a másikhoz költözik, és ez majd valószínűleg mindenféle komikus helyzetet teremt majd. A filmet most forgatják, és kaptunk is egy képet a forgatásról, amelyen Al Pacino látható, egészen fura sminkben, leginkább úgy néz ki, mint Don Quixote a mexikói festő, Octavio Ocampo festményén.

Ocampo úgy szokta jellemezni szürreális festményeit, hogy azok metamorfózison mennek keresztül, ahogy a néző nézi őket, mert egy kép több rétegben működik. A Don Quijotéról készült képén például elsőre Don Quijote fejét látjuk, de a képet alaposan szemlélve kivehetővé válik a lovon ülő Don Quijote, Sancho Panza, valamint a történet szempontjából fontos malom is. A festő honlapján találhat még néhányat az érdekes képekből.

Al Pacino és Ocampo Don Quijotéja
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.