Tornadresszben szexi az igazán szexi énekes

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Talán Madonna kezdte azt a hülye szokást, hogy az énekesnők lehetőleg kvázi meztelenül osszák meg a világgal komoly mondandójukat. Nézze meg milyen sokan utánozzák!

Nehéz megmondani, hogy ki volt az első olyan előadó, aki úgy döntött, hogy a sokat sejtető, lenge, akármilyen fellépőruha helyett egy klasszikus tornadresszre emlékeztető darabban és neccharisnyában lép a színpadra. Mindenesetre 2010-re a legtöbb énekesnő így tolmácsolja üzenetét a nagyvilággal. Talán Madonna volt az első, mint annyi minden elindítója, de simán lehet, hogy Cher volt az, a bőrdzsekis tangás megoldással az If I Could Turn Back Time klipjében.

Galéria ikon

6

Talán Madonna indította az egészet
Galéria: Tornadresszben éneklő énekesnők
Fotó: Northfoto

Szóval lehet, hogy Cher volt az úttörő az 1989-es klippel, de ebben a klipben még nem a későbbiekben elterjedt klasszikus tornadresszt látjuk. Az viszont biztos, hogy tavaly és idén is a legismertebb énekesnők nagyon hasonló ruhákban léptek fel Madonnától kezdve Lady Gagán át Rihannáig.

Két alapvető stílust lehet megkülönböztetni: a kétrészest és az egyrészest. Az egyrészes megoldásnál egyértelműen a gimnasztika isnpirálta az öltözéket. Ebben az esetben viszont Madonna - Hung Up című klipjét tekinthetjük kezdeti pontnak, amiben az énekesnő rózsaszínben énekel, meg úgy csinál, mintha táncolna. A Hung Up klipje viszont nagyjából a Flashdance-nek állít emléket (az ABBA mellett), úgyhogy akkor a Maniacet is érdemes odatenni Madonna mellé, mint inspirációt.

A másik stílus a bikinis, amit kevesebbne hordanak, és valószínűleg teljesen máshonnan táplálkozik. A bikinis dresszesek Wonder Woman öltözködési örökségeit hordják magukon.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="388" width="460"><param name="bgcolor" value="#000000"/><param name="flashvars" value="configParams=vl%3Dhu"/><param name="src" value="http://media.mtvnservices.com/mgid:hcx:content:mtv.co.hu:27c08d37-c267-4e4e-a1e2-1bf0c9d36e61"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="false"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="false" bgcolor="#000000" flashvars="configParams=vl%3Dhu" height="388" src="http://media.mtvnservices.com/mgid:hcx:content:mtv.co.hu:27c08d37-c267-4e4e-a1e2-1bf0c9d36e61" type="application/x-shockwave-flash" width="460"/></object>

A november elején tartott MTV EMA-n például Katy Perry és Miley Cyrus is ilyen stlusú, nagyon hasonló ruhában adta elő a számát. Egészen pontosan, Katy Perry egy kezeslábasban volt, aminek a mintája a kérdéses tornadresszekre emlékeztetett. Az elmúlt néhány év legismertebb popelőadói szinte kivétel nélkül léptek már fel ilyen szerelésben.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="379" width="460"><param name="allowScriptAccess" value="always"/><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/z983_MnvBO8"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="379" src="http://www.youtube.com/v/z983_MnvBO8" type="application/x-shockwave-flash" width="460"/></object>

Igaz, Mariah Carey inkább bikinisre vette a figurát egy nagy köntössel takart magán egy keveset, úgyhogy nem tekinthető teljesen klasszikusnak.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="388" width="460"><param name="bgcolor" value="#000000"/><param name="flashvars" value="configParams=vl%3Dhu"/><param name="src" value="http://media.mtvnservices.com/mgid:hcx:content:mtv.co.hu:6d8d8599-5887-43ee-87f0-3fe93fe5a67c"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="false"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="false" bgcolor="#000000" flashvars="configParams=vl%3Dhu" height="388" src="http://media.mtvnservices.com/mgid:hcx:content:mtv.co.hu:6d8d8599-5887-43ee-87f0-3fe93fe5a67c" type="application/x-shockwave-flash" width="460"/></object>

Az viszont kifejezetten érdekes, hogy Kylie Minogue-nál nem találtunk ilyen képeket. Az énekesnő mindig iszonyú testhezálló, szexi, vágykeltő ruhákban lép fel, de ezt a gimnasztikára emlékeztető tornadresszt hanyagolja. A legközelebb a Get Outta My Way klipjében került ehhez a viselethez, de ott is inkább fehérneműkről van szó.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.