Gemma Arterton smink nélkül a vörös szőnyegen

Olvasási idő kb. 1 perc

A színésznő - rendhagyó módon - filmbemutatóján jelent meg smink nélkül. Minek fesse magát az, akinek nincs rá szüksége?

Énekes- és színésznőket általában csak twitteres vagy lesifotókon láthatunk smink nélkül, vagy néhány jól megkomponált, forradalminak kikiáltott címlapon, olyanra még nem volt példa, hogy bárki is bevállalt volna egy vörös szőnyeges, elegáns eseményt vastag alapozóréteg és műszempilla nélkül.

Gemma Arterton, a 24 éves ex-Bond lány azonban nem zavartatta magát, és minimális sminkkel érkezett hétfői londoni filmpremierjére. Egyébként nem is lenne mit rejtegetnie, nagyítóval kell keresni rajta a hibákat: nincsenek ráncai, arcbőre egészségesen csillog, szemöldöke a trendeknek megfelelően nem vékony (bár talán kicsit rendezetlen), és egyszerűen üdítően hat természetessége.

A színésznő hófehér Gucci estélyit és gyémánt fülbevalót viselt, illetve kevés szempillaspirált – esetleg némi alapozót – használt, pedig megszokhattuk tőle a vastag szemkontúrt és a vérvörösre rúzsozott ajkakat – írja a Daily Mail. A természetes megjelenést tovább erősítette egyszerű lófarka: a ruhát leszámítva lehetett volna akár egy eltévedt turista, aki a Leicester Square-en nézelődik. Önnek hogy tetszik jobban Arterton: sminkkel vagy anélkül? Képek a galériában!

Galéria ikon

6

Galéria: gemma arterton smink nélkül
Fotó: 1
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?