Melyik sztárnak áll jobban ugyanaz a ruha?

Olvasási idő kb. 2 perc

A vékony Heidi Klum vagy a formásabb Jennifer Lopez mutat jobban ugyanabban a ruhában?

Szerencsére a hírességek nem pihennek, így ismét összeszedhettünk egy párat azok közül a celebek közül, akiknek ugyanaz a ruha tetszett meg. Nézze végig a képeket, döntese el, melyik híresség nézett ki jobban, majd véleményét indokolja meg kommentjében.

Míg Chloe Bridges valamilyen érthetetlen okból az egyik Oscar-előpartira választotta ezt a miniruhát, addig Kate Moss már tavaly tavasszal kipipálhatta ugyanezt a ruhadarabot. Ráadásul a modell a jobb összhatás kedvéért Yves Saint Laurent kiegészítőkkel fokozta az összhatást.

Galéria ikon

32

Galéria: Kinek áll jobban ugyanaz a ruha?

A 23 éves Lo Bosworth a The Hills showban szerzett népszerűséget – onnan ismerhetjük az agyonplasztikázott Heidi Montagot is -, és a 2009-es VMA vörös szőnyegén viyelte ezt a mintás ruhát. Szintén ezt a ruhát viselte Megan Martin forgatókönyvíró, aki ugyan nem egy nagy név, hiszen a Vérszomj második része nem volt kasszasiker, de a ruhát szeretjük, ezért bekerült a válogatásba.

Galéria ikon

32

Galéria: Kinek áll jobban ugyanaz a ruha?

Jennifer Lopez valószínűleg azért szedte elő Heidi Klum ruháját egy évvel azután, miután a négygyerekes anyuka viselte, mert azt remélt senki sem szúrja ki. Heidi Klum a fekete Louis Vuitton ruhát egy Victoria's Secret partin viselte 2008 decemberében, míg Lopez idén januárban jelent meg ugyanolyan ruhában.

Galéria ikon

32

Galéria: Kinek áll jobban ugyanaz a ruha?

Lake Bell, aki az Egyszerűen bonyolultból lehet ismerős - már tavaly nyáron lecsapott a fekete Louis Vuitton kreációra, míg az évtized topmodeljei közé beválasztott Natalia Vodianova februárban viselte ugyanazt a ruhát piros kiadásban. Bár a két híresség alkatilag nem sokban különbözik, talán a kiegészítők választása megkönnyítheti a döntést.

Galéria ikon

32

Galéria: Kinek áll jobban ugyanaz a ruha?
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.