A téglalap, amit vízszintesnek szántak, de mindig makacsul függőlegesbe fordul. Vajon a tervező nem gondolta, hogy alkotását használni is fogják?
A szakszó nálunk erre régen az "öröklés" volt. Örököltem nemrég egy Lacoste számítógép-táskát egy családtagtól. Eredeti tulajdonosa ajándékba kapta, de bedöglött gépe helyett nem vett újat, ezért a szinte érintetlen táskát évek óta nem használja. Így aztán nekem adta, tekintettel arra, hogy én meg a vécére is viszem magammal a laptopom. Ne álljon már ott a szekrényben kihasználatlanul egy ilyen értékes, márkás holmi.
Nem túl elegáns dolog egy ajándék lónak a fogát nézni, de egyrészt ez egy örökölt ló, másrészt mégiscsak megdöbbentő, hogy egy ilyen viszonylag drága táskának (az ára húszezer forint körül lehetett) ilyen primitív hibája legyen.
A probléma rengeteg táskánál előfordul, és valamiért engem mindig különösen bosszant. A vállpántot a táskához kapcsoló elemről van szó, ami ez esetben téglalap alakú és elvileg vízszintesen kéne állnia. Azaz így:
Ezzel szemben ha az ember felemeli a táskát a vállpántnál fogva, a pánt végére erősített karabiner a téglalap egyik végéhez csúszik, majd annál fogva elfordítja az egészet, és a vízszintesnek szánt négyszög azonnal feláll függőlegesbe. Ezért a táska a gyakorlatban így néz ki:
Egy számítógép-táska nyilván nem számít divatos kiegészítőnek, ezért erre az esetre lehet azt mondani, hogy ha ennyire adok a megjelenésemre, akkor márkától függetlenül ne egy laptop-táskával járjak. De rengeteg olyan elegáns táskát is láttam már, amely szintén rendelkezett ezzel az aprócska, de számomra valamiért roppant bosszantó szépséghibával. Ezekben az esetekben pedig nyilván az a válasz, hogy aki divatozik, az meg ne hordjon magánál féltéglát, és akkor a csinos kis retikülje nem fog deformálódni attól, hogy lehúzza belehelyezett súly.
Nem mintha nem lenne kézenfekvő, de egy ilyen poszt végére a tapasztalatok szerint idekívánkozik a disclaimer, hátha megspórolok néhány dühös kommentet. Tehát: nem, nem ez a legnagyobb problémám az életben. Igen, tudom, hogy még ha fizettem volna érte, akkor talán lenne jogom erre panaszkodni, de így, hogy örököltem, végképp nincs. És természetesen ezzel a lényegtelen kis hibával együtt is repesve örülök ennek a remek táskának, ezért használom büszkén nap mint nap.
Csak éppen fél év után is minden alkalommal, amikor leveszem, kényszeresen visszaállítom a kis téglalapokat vízszintesbe, és ők pedig, ahogy felemelem a táskát a vállpántnál fogva, azonnal megint felugranak függőlegesbe.
