Red Bull Cola: A tizenegyedik csapás

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem lehet elégszel felhívni a magyar vásárlók figyelmét arra, hogy ignorálják a kóla ízű energiaitalt. Hazánkat szerencsére eddig nem büntették ezzel az importtal.

Egy túra alkalmával belefutottunk a fogyasztói társadalom ellen elkövetett egyik legnagyobb merényletbe. Sokat kellett vezetni, és ahol a kávé már nem segít, ott jönnek az energiaitalok. Egy olasz szupermarketben megláttuk a Red Bull Colát, amiből jóhiszeműen feltankoltunk, sőt a barátainknak is vettünk, kóstolják meg ők is, hiszen szeretjük őket, és gondolunk rájuk. Az íze rosszabb, mint a bármi, de azért megkapta, akinek szántuk.

Általában pedig indifferens

A szerkesztőséget is megbüntettük a Red Bullal, úgy, hogy nem árultuk el, mit kell megkóstolni. „Zavarba ejtően rossz. Nincs meg benne az a bumfordi báj, mint a jéghideg csapolt Kofolában. Helyette kémcsőben nevelt, plagizáló aroma” – mondta a Totalbike szerkesztője, akinek nem volt újdonság, már Ausztriában belefutott ebbe a borzalomba. „Olyan íze volt, mintha kimostak volna egy kólaautomatát, és az így kapott löttyöt a rend és az összhatás kedvéért némi széndioxiddal dúsították volna. Persze az is lehet, hogy fogtak egy zacskó kólás gumicukor, és feloldották. Most mindenesetre zsibbad a nyelvem” – foglalta össze pk, akinél terabithia utálta csak jobban ezt a csodát. „Szagra kóla, és ízre is, de semmiképp nem a palackozott fajta, hanem, amilyet gyorséttermekben lehet kapni: a gépi, vizezett változat. Mellékízben viszont gazdag, pár korty után elöntötte a számat az az íz, ami a kólás gumicukor után szokott lenni - tömény műaroma.”

A doboz dizájnját se vitték túlzásba, így igazi időutazás, amikor a kezébe veszi az ember. Viszont meglepő módon feltüntettek minden összetevőt, hogy hitelesebbnek tűnjön az az állítás, hogy 100%-ig természetes anyagokból készül. Ha ilyen kombinációt képes produkálni az anyatermészet, minek kellenek tömegpusztító fegyverek? „Az ital illata gyermekkorom torokgyulladásos látomásait idézte fel, valami megfázás elleni kanalas gyógyszerre emlékeztetett, az íze pedig egy gyógynövény-készítményre, egyébként túl édes, általában pedig indifferens, nem vágyok belőle egy újabb csészére” – tette hozzá a főszerkesztő-helyettes. Mm szintén erre a következtetésre jutott, miután végigfutatta a nyelvén ezt a borzalmat. Maradjunk abban, hogy a tutti-frutti ízesítésű, azaz az alapgondolat, határozottan jobbra sikeredett.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.