Buda and Pest kollekció a Taxidermia-mániás kínai tervezőtől

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Fővárosunk inspirálta alkotásra, azaz kötésre-horgolásra, Pálfi György rajongóját.

Talán meglepő, de mégis vannak olyan emberek, akik számára inspirációul tudunk szolgálni mi magyarok. Egy ilyen ember Yang Du, aki egy kínai származású, Londonban élő divattervezőnő. A Dazed magazin internetes oldala a napokban adott hírt arról, hogy a John Galliano nyomába lépni igyekvő, 30 éves designer új kollekcióval rukkolt elő, amely elképesztően színes, géppel és kézzel kötött, túlméretes pulóverekből és ponchókból áll, és amelyet "Buda and Pest" névre keresztelt.

Az itt olvasható miniinterjúban rá is kérdeznek a névválasztás miértjére, amire a válasz mindössze annyi, hogy "mert rájöttem, hogy egy hídon állok éppen a múlt és a jövő között". Ettől büszkébbek talán lettünk, de okosabbak biztosan nem, azt mindenesetre lehet tudni, hogy Yang Du figyelmét mi hívta fel Magyarországra. Egy másik interjúban ugyanis azt nyilatkozta, hogy munkájához az inspirációt Pálfi György Taxidermiájából meríti, amelynek sokkoló képein egy év után sem tudta túltenni magát. A Buda and Pest kollekciót a Dazed Digital itt mutatja be fotókkal.

(Kép: Dazed Digital, fotó: Bella Howard, stylist: Yasuhiro Takehisa)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?