A pisztáciás recept és a Pylones-ajándékok után három a magyar igazság felkiáltással hadd induljon ki még egy poszt ebből a bizonyos hétvégi házibuliból (megígérem, negyedik ráadás nem lesz).
Az otthoni partirendezés egyik fő hátránya ugyanis, hogy a következő napot az ember óhatatlanul takarítással kell, hogy töltse, az ötven vendég nyomainak eltüntetése végett. Hát bolond vagyok én, hogy a saját születésnapomat egésznapos takarítással ünneplem? - tettem fel magamnak a kérdést még az előkészületek folyamán, amire a válasz az volt, hogy vagy igen, vagy kihívok másnapra egy takarítót. Az ünnepre való tekintettel ennyit csak megengedhetek magamnak: életemben először úgy döntöttem, kihívok valakit, hogy segítsen a munkában.
Megannyi kérdés járt a fejemben: honnan fogja tudni a takarító, hogy mit hova kell elrakni? Mennyi idő alatt bánik majd el egyedül a hatalmas káosszal? Meg fogja-e tudni különböztetni az eltüntetendő bulikoszt a lakás sajátjának tekinthető, szent és sérthetetlen alaprendetlenségtől? Nem fogom-e rosszul érezni magam attól, hogy egy vadidegen a legszemélyesebb tárgyaim között rakodik? És ami a legfontosabb: mennyibe fog ez nekem kerülni? Válaszok a hajtás után.
Megbízható bejárónővel rendelkező családtag közvetített ki hozzám egy férfi takarítót, akinek a neve legyen most Tibor. Ő a parti másnapján meg is érkezett, ahogy megbeszéltük. Rögtön kiderült, hogy nyilván nem fogja magától kitalálni, melyik asztalt/széket/szőnyeget hova kell visszaállítani, mi a kidobandó fecni, mi a megtartandó üdvözlőlap, ezért egy bő háromnegyed óráig együtt dolgoztunk, rakodtunk, szortíroztunk. Tibor a mosogatást se vállalta be, de ez nem is volt olyan nagy gond, mert műanyag tányérokból ettünk, így ezzel viszonylag gyorsan végeztem. Mindenesetre: hiába jött ki a takarító, azért összességében egy olyan órát így is bíbelődnöm kellett a helyreállítással. Ezek után megmutattam, hogy hol a porszívó meg a létra, és leléptem ebédelni, Tibort magára hagyva a tisztítószereivel.
Újabb másfél óra elteltével csörgött rám Tibor, hogy térjek vissza. Minden csillogott-villogott, minden a helyén, gyorsan egy-két értéket is leellenőriztem, semmi sem hiányzott, csak a kosz. Őszintén szólva magamtól sose szoktam ilyen alaposan kitakarítani (a 3 méter magas szobaajtók lemosásához igen ritkán támad kedvem például). Kifogásom legfeljebb az lehetett, hogy bár megkértem, Tibor nem teljesen szelektíve gyűjtötte össze a műanyag szemetet, az üres üvegeket, papírt, stb., ezért később ezen a téren kicsit igazítanom kellett a végeredményen - azaz szétguberáltam a saját szemetemet, majd levittem a 10 perc sétára levő szelektív gyűjtőbe.
De előtte még ugye fizetnem kellett. Megkérdeztem, hogy mennyit, amire Tibor azt felelte, hogy ötezer. Ami nekem végülis nem különösebben nagy összeg azért, hogy egyszer végre csillogjon-villogjon a lakás, ezért jókedvűen bocsátottam el a derék takarítót. De később azért abba is belegondoltam, hogy összesen 2,5 órát dolgozott nálam, azaz 2000 Ft-os órabért számított fel, ami, valljuk meg, egy takarítási munkáért nem is olyan rossz. Sőt, egész jó. Akkor most át vagyok verve? Vagy mindig ennyibe kerül, ha takarítót hív ki az ember a lakására? Vagy azért volt most drágább Tibor, mert vasárnap kellett dolgoznia? Luxusnak számít-e ma Magyarországon, ha az ember takaríttat a lakásában? Bejárónőkkel, takarítókkal kapcsolatos hozzászólásaikat, tapasztalataikat, véleményeiket kíváncsian várom a kommentekben, és szavazni se felejtsenek el!
