Ez a nő egész áprilisban őrült cipőkben mászkált! Tudja, hogy ki?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tudunk valakit, akinél az áprilisból nem csak az első nap, hanem az egész hónap a bolondoké volt, legalábbis ami a cipőket illeti.

Tudunk valakit, akinél az áprilisból nem csak az első nap, hanem az egész hónap a bolondoké volt, legalábbis ami a cipőket illeti. A hölgy egészen hátborzongató lábbelikollekciót mutatott be a paparazzók segítségével ez alatt a pár hét alatt, és most, hogy vége a hónapnak, fel is vonultatjuk egy posztban a gyűjtemény legizgalmasabb darabjait. Azt azonban, amint ezt egyszer már tettük cipőkkel, egyszer pedig táskákkal, most sem fedjük fel a furcsa topánok tulajdonosának kilétét - ön úgyis tudni fogja anélkül is. Vagy ezúttal mégsem? Sok-sok őrületes cipő a hajtás után, tippek és pár napon belül a megfejtés a hozzászólásokban.

Ez a szögletes orrú cipellő még a legkevésbé extra mind közül. Ha a sarka úgy 3-4 centivel rövidebb lenne, hétköznapiságában szinte fel se tűnne. De nem rövidebb, hanem szemlátomást igen kényelmetlen pozitúrába kényszeríti ezt a két világhíres lábfejet.

Ez a darab a kedvencünk az ehavi felhozatalból. Akármit is mondanak a tűsarkú szerelmesei, mi ennek a viselését se kívánjunk ellenségünknek sem hosszabb időre, de a talp természetellenes ívének szépsége valamiért szinte megbabonáz minket, és a Menza étterem tapétájára emlékeztető mintának is örülünk, hogy éppen itt köszön vissza.

A maradék három párat most már egy képen tudjuk le, ezek is mind feketén csillognak, és valamiben különlegesek. A baloldaliból kissé bumfordin látszanak ki a lábujjak, a középsőnek szokatlan formájú a sarka, a jobboldali pedig mintha a legfölső képen látható cipő szétszabdalásából származna. Ön már tudja, ki lehet az extravagáns topánkirálynő? Az előző két menetet a Velvet szerkesztőségben kollektív áll-leesést kiváltó sebességgel abszolválták olvasóink, ehhez hasonlóan jó időt várunk el most a harmadik fordulóban is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.