Karl Lagerfeld fantasztikusan morózus, megfejthetetlen embernek tűnik, akinek a közelében egy átlagember fagyott kutyaszarrá merevedik, viszont egy akármilyen színésznőből vibráló tünemény válik. A Jezebel összegyűjtötte a divatdiktátorral készült interjú tíz olyan pontját, amelyekből kiderül, hogy Lagerfeld nemcsak, hogy a magyar átlagnál is pesszimistább, de gyűlöli a főtt ételek illatát, a kövér embereket, az embereket úgy általában, azt meg pláne, ha hozzáérnek, utálja az utazgatást is, a gyerekektől pedig kimondottan kiveri a víz. És szerinte a divatnak az égvilágon semmi köze az anorexiához. Kattintson a részletekért.10. Ételek
Gyűlölöm a főtt étel szagát. Egyesek imádják, másokat hidegen hagy. Nem eszem édeset. Nem eszem zsírosat. Jobban szeretem a halat a húsnál. Tulajdonképpen gyűlölöm a húst. Az orvosom figyelmeztet, hogy hetente kétszer egyek húst, mivel állítólag kannibálok vagyunk.
9. A dagadtak
Igen, az új orosz lányok ilyenek. De erről a témáról nem beszélek. Tudja, miért? Franciaországban a fiatal lányok nagy százaléka túlsúlyos és csak kevesebb mint egy százalék csont és bőr. Szóval beszéljünk arról a 25 %-ról, akinek súlyfelesleg-gondjai vannak, nem kell arról az 1 %-ról beszélni. Az anorexiának semmi köze a divathoz.
8. A gyerekek
Az utolsó dolog, ami akarok [az, hogy a Chanel-örökséget átadhassam egy utódnak]. Gyűlölök minden egyes gyereket. Ha másoknak van, az rendben, de nem nekem. Nem családos embernek születtem.
7. A társasági élet
Egyfajta elszigeteltségben élek. Soha nem beszélek meg találkozót reggelre. A házamat csak ebéd után hagyom el. Nem kell nekem társasági élet. Volt benne részem elég, de annak a korszaknak már vége. Lehet, hogy egyeseket még izgat az a korszak, de engem nem. Ma már érdektelen, nem mond semmit, unalmas, tettető és alpári. Az emberek még a jótékonykodásért is pénzt kapnak. Igyekszem elkerülni a jótékonykodást, elég gazdag vagyok, hogy ne kelljen belefolynom, hála istennek. Csinálok egy csomó felesleges dolgot ingyen, de alapvetően ellenzem. A pénz önmagában nem érdekes, csak az, hogy mire használják.
6. A magánrepülő
Néha, ha dolgok vagy helyek által akarunk inspirálódni, jobb, ha nem megyünk oda. El kell képzelnünk őket. Én az ablakomból képzelem el a világot. Nem vagyok utazó típus, gyűlölöm. Soha nem nézek az órámra. A magánrepülőgépekben az a jó, hogy akkor indulsz, amikor akarsz. Ez a ma luxusa. Az összes szerződésemben benne áll, hogy ha akarnak, küldjenek értem magánrepülőt.
5. Az emberek, akik meg akarják érinteni
Azért sem tudok repülővel utazni, mert az emberek bámulnak, és hozzám kell, hogy érjenek. Ezt ki nem állhatom. Gyűlölöm a mértékszabászatot is, mert utálom, ha idegenek nyúlnak hozzám. Halálra untat.
4. Az emberek, akik elemezni próbálják
[Az újságíró kérdése: Diane von Furstenberg elmondta nekem, hogy szerinte talán nem ön a legjobb tervező esztétikai szempontból, de ön messze a legokosabb.]
És akkor nézzük meg az ő mintáit? Talán túl régóta ismerem. Lehetséges, hogy igaza van, nem tudom. De ha szakértő volna, lehet, hogy a munkái nagyobb benyomást keltenének. Én nem vagyok egy frusztrált író vagy építész, nem frusztrál semmi, pedig a frusztráció a bűnök anyja. Ambíció? Nekem nincs ambícióm. […] A világ legönzőbb embere vagyok. Önzőségemben gondot viselek másokra. Ahogy anyám mondta: “Ne zsigereld ki magad túlságosan, mert ha túl sokat áldozol fel, akkor nem adhatsz már többet, és senkit sem fogsz érdekelni.”
3. A kilencvenes évekSzerintem Claudia Schiffer jobb, mint valaha. Nagyon kevés nagyon-nagyon jó lány létezik. De nem az a helyzet, mint a ’90-es években, Linda Evangelista idejében. Az már lejárt lemez, más korszak. Elég ízléstelen, nem? Egyfelől volt valami intellektuális abban az időszakban, másfelől viszont egyszerűen ízléstelen volt.
2. Technológia
Én magam is egy számítógép vagyok. Megjegyzem a lényegtelen dolgokat is. A telefonszámok gondot jelentenek, de a történelmi részletek nem.
1. Szerelem
A szerelem egy olyan téma, amelyet nem elemzek nyilvánosan. A szerelem csak akkor érdekes, ha költői. Ha prózai, akkor nem. Nagyon veszélyes téma ez. Annyi tragédia történt az életemben, hogy nehéz megvitatni ezt a tárgyat.
A mester hongkongi Prestige magazinban megjelent szavai után pedig álljon itt néhány legendás tény – jó részük megmagyarázza a mizantróp lelkületet, egy másik részüktől viszont könnyen leesik az ember álla. Kezdjük ott, hogy a Coco Chanel cég igazgatója egy 12 000 hektáros birtokra született 1933-ban, az apja egy német tartóstej-mágnás volt. Állítólag négyévesen már saját inashoz ragaszkodott a kis Lagerfeld, mert napjában többször kívánt ruhát váltani. A meglehetősen tehetős család a második világháború során sem szenvedett hiányt semmiben, a divatdiktátor állítja, hogy szinte észre sem vette, hogy háború zajlik. Ezzel ellentétben viszont a családi otthon melege, mint olyan, a fogalom szintjén sem létezett, anyja valószínűleg jobban hasonlított egy fúriához, mint egy gondoskodó anyához. Olyasmiket olvashatunk róla, hogy Lagerfeld kicsiként sosem beszélhetett hosszasan az anyjával, mert „igaz, hogy te hat éves vagy, de én nem”; az anyja nem engedte szemüveget viselni, mert „a szemüveges gyerek a legrondább dolog a világon”; megszidta fiát azért, mert dohányzott: „amikor dohányzol, közszemlére teszed a kezedet, pedig nem kellene, mivel nincs szép kezed”. Csodálkozunk, ha Lagerfeldnek sajátos elképzelése van a világról?
