Mégsem büntetik a kilógó segget

Olvasási idő kb. 1 perc

Mégsem büntetik meg a trottyos nadrágosokat az amerikai Louisiana államban.

Mégsem büntetik meg a trottyos nadrágosokat az amerikai Louisiana államban. A Mexikói-öböl partján fekvő déli szövetségi állam törvényhozása elutasította a vonatkozó törvénykezdeményezést, amely illegálisnak minősítette volna a viseletet. A lecsúszni készülő deszkanadrág nemcsak a konzervatívok szemét szúrja, betiltását egy demokrata párti szenátor, Derrick Shepherd kezdeményezte. Javaslata kitiltotta volna a közterületről azokat, akik "alsónadrágjuk, fanszőrzetük, fenekük vagy nemi szervük bármely részét szándékosan szabadon hagyó ruhát viselnek".

A szenátor 175 dollárrig (28 ezer forintig) terjedő pénzbüntetést és nyolc nap közmunkát helyezett volna kilátásba a ruhakódex megsértőinek rendszabályozására. Az ugyancsak demokrata párti Yvonne Dorsey azzal érvelt, hogy bár ő sem kedveli a kihívó nadrágviseletet, úgy véli, mindenkinek joga van kedve szerinti ruhát hordani. Shepherd azzal vágott vissza, hogy állami szinten kell fellépni a lógó gatya ellen, amely egyike az egyre terjedő modortalan öltözködési stílusoknak. A derékvonal alá csúszó baggy nadrág viselete a kamaszok körében népszerű, a 1990-es években, a rap fénykorában lett divat.

A börtönkultúrát utánzó viselet az elítéltek túlméretezett nadrágjára emlékeztet, akiktől biztonsági okokból elvették nadrágszíjukat. Shepherd már 2004-ben is benyújtott egy kezdeményezést a trottyos nadrágosok fegyelmezésére, de javaslata akkor is elbukott. Ennek ellenére Louisiana tucatnyi városában helyi szinten már betiltották a szemérmetlenül lógó nadrágok viselését. (forrás: MTI, második kép: Iggy Pop a Szigeten, fotó: Nagy Attila)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

danny_lotion
danny_lotion
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.