Kurt Cobaint a cipőboltból - kegyeletsértő Converse

Olvasási idő kb. 1 perc

Meglepő intenzitású felháborodás-hullámot váltott ki a rockerek körében a Converse cég, amely egyébként százévesen ugye éppen reneszánszát éli, mert úgy döntött, megemlékezik a az egykori Nirvana legendás énekeséről.

Meglepő intenzitású felháborodás-hullámot váltott ki a rockerek körében a Converse cég, amely egyébként százévesen ugye éppen reneszánszát éli, mert úgy döntött, megemlékezik a az egykori Nirvana legendás énekeséről. Az ő tiszteletére olyan tornacipőket gyártottak le, amelyeken Kurt Cobain aláírása, valamint naplórészletei láthatók-olvashatók. Képekért tessék nyugodtan ide kattintani.

Feltételezzük, hogy az akció arra is jó, hogy az lázadó rocker örököse, azaz Courtney Love újabb elvonókúrát finanszírozhasson belőle, de ettől eltekintve nem értjük, miért botránkoztak meg ennyire a hithű Nirvana-rajongók. Már csak azért sem, mert Kurt Cobain, akár tetszik, akár nem, még életében divatikonná vált, hiszen a grunge-dzsal nem csak zenei, hanem öltözködési trendeket is megindítottak. Ráadásul a Converse tökéletesen illeszkedik is ebbe a trendbe. Ha Szűz Máriát rá szabad tenni akár egy tangára is, miért tiszteletlenség akkor egy tornacipővel öregbíteni Kurt Cobain jóhírnevét? Megkérjük olvasóinkat, hogy magyarázzák el. Köszönjük.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.