Minisorozatunkban a mexikói étel- és italfogyasztásról számol be helyszíni tudósítónk.
Mexikóban nem csak a piacon és az utcán lehet vadul zabálni csodásakat. Éttermekben is, ahol (ahogy a talponállókban) a személyzet megdöbbentően kedves és vérprofi. A menüben pedig nem lehet mellényúlni, legkevésbé Oaxacában, ahol konyhaművészetből még mexikói viszonylatban is erősek .
Régi kedvencem a Chile en Nogada. A kemény héjától megnyúzott, elősütött chile poblano-t (kicsit csípős, nagy, zöld fajta) különböző darált húsok, dió, fenyőmag, azitron, mazsola, fokhagyma, hagyma, fahéj keverékével megtöltik és diós-tejszínes mártásban, gránátalmamagokkal megszórva tálalják. A nemzeti ünnep (szeptember 15.) környékén szinte mindenhol kapni, a hagyomány szerint az ünnepre készült (a nemzeti trikolór színeiben), de máskor is el lehet csípni, érdemes próbálkozni. A friss chile poblano itthon sajnos elérhetetlen, más paprikákkal nem pótolható, ezért az ételért oda kell utazni.
Aki látta a Szeress Mexikóban-t (Como agua para chocolate) annak ismerős lesz a galamb rózsaszirommártásban. A műben csak egy egészen kicsivel kevesebbet szenvednek mint a Szerelem kolera idején-ben, rém idegesítő tud lenni, de erősíti a Főzni szexi-elméletet. A könyvet érdemes beszerezni, mert csodálatos receptek követik a történetet, ilyen a rószás galamb is, ami létezik, sőt, néha kiműveltebb éttermek kínálatában is előfordul. A házi elkészítéshez ajánlom a történet fájdalmas és véres nyomorához igazodó nyakkitekeréstől a tányér köré hintett rózsaszirmokig tartó elkészítés végigjárását. (Pucoltam már galambot, tudom miről beszélek.) Recept a könyvben: Laura Esquivel: Szeress Mexikóban, 2006-ban kiadták magyarul is.
