Minisorozatunkban a mexikói étel- és italfogyasztásról számol be helyszíni tudósítónk.
Minisorozatunkban a mexikói étel- és italfogyasztásról számol be
helyszíni tudósítónk.
Otthon is nagy piacoló vagyok, szerda-szombat nagycsari, fixen bejáratott hentessel, halassal, zöldségessel. Januárban,
még a régi ismeretségek ellenére is lehangoló tud lenni a káposztakrumplirépa, mert úgy ennék már spenótot, vagy padlizsánt,
friss paradicsomot. Mexikóban, a piacolóknak nincs megvonás, a habzsi-dozsi egész évben tart.
A lehengerlo választék mellett a piacok színesebbek, mint otthon, rengeteg mami árul saját készítésu sajtot, csokoládét, fonott kosarat.
Itt a köjál nem terrorszervezet, kellemes kupi és zurzavar uralkodik a sorok között. Minden piacon lehet enni is, egyszeru egytálételeket, például
pacallevest és természetesen
tacot.
A zöldségválaszték felülmúlhatatlan, ismeretlen gyümölcsök és zöldségek tolakodnak a kisebb sárgadinnyényi paradicsomok között és hegyekben
áll a százféle szárított paprika.
A képek a oaxacai piacon készültek, ezért sokan árulják a hely jellegzetes, mozarellára emlékezteto fehér, fonott sajtját, a oaxacenot, házilag
készített csokoládét és molét.
A henteseknél pacal, és borjúláb hemperegnek a mi sütnivaló kolbászunkhoz hasonlító chorizotekercsek, és disznósajt között.
Felettük lógnak a több négyzetméteres chicharronok, a mi töpörtyunkhöz hasonló, annál szárazabb sült borök.
Aki itthon egy kis leporolás után harap az almába, és ha nincs minek, nem mos kezet evés elott, az nyugodtan végigehet
pár nap Mexikó után egy piacot is, nekem itt még sohasem lett bajom, de a mekit eddig mindig (azt a két alkalmat amit bevállaltam)
fél órán belül kihánytam. A kosz kell a szervezetnek, nem a muanyag.
