Fiatal divattervezők, szevasztok!

Olvasási idő kb. 2 perc

Figyelem fiatal magyar kreatív tervezők: mostantól - a tervek szerint - kétévente visszatérő lehetőség kínálkozik betörni a zárt és féltékeny divatszakmába!  Fashion World Offline címmel világverseny indul, mely 18.

Figyelem fiatal magyar kreatív tervezők: mostantól - a tervek szerint - kétévente visszatérő lehetőség kínálkozik betörni a zárt és féltékeny divatszakmába!
Fashion World Offline címmel világverseny indul, mely 18. életévüket már betöltött, de még fiatal tervezők jelentkezését várja.
A hazai koordinátor, Pálffy Szilvia divattervező a Tejbenvajban érdeklődésére elmondta, több mint egy évtizedes tanítási gyakorlatából tudja, hogy rengeteg tehetséges tervező van itthon, de esélyük sincs a kitörésre. Ezért a versennyel elsősorban nekik szeretnének lehetőséget biztosítani. A zsűri a szakma képviselőiből áll majd, egyelőre Körtvély Adrienne tervező neve biztos, de az Iparművészeti Egyetemről és magániskolákból is hívnak szakembereket. A döntő műsorvezetői a tervek szerint Kamarás Iván és Kapócs Zsóka lesz. 
Utóbbi a sajtótájékoztatón elmondta, neki Victoria Beckham stílusa jön be leginkább és „szereti a férfias női dolgokat” valamint Karl Lagerfeldet. Kamarás Iván bevallotta, ő, mint férfi „nagyon el van hanyagolva Magyarországon”, mert itthon főleg basic férfiruházathoz lehet hozzájutni. Ennek tudható be az is, hogy Iván a cipőboltokban inkább a női cipőket figyeli érdeklődve.  
Tornóczky Anita, az esemény egyik főszervezője a fenti közlésből kiindulva a következőket intézte a leendő versenyzőkhöz: „Szeretnénk arra ösztönözni a pályázókat, hogy minél viccesebb és kreatívabb ruhákat tervezzenek Ivánnak” Kiderült még, hogy Tornóczky és csapata tárgyalnak ugyan a divatvilág nagy neveivel, de a híresztelésekkel ellentétben „Claudia Schifferrel még nincs semmi ledealelve.”
A versenyre lelkes amatőrök éppúgy jelentkezhetnek, mint végzett iparművészek. A 16 döntőbe került tervező kollekciójának megvalósulásához a szervezők szakmai segítséget biztosítanak. A hazai döntő vélhetően a Budapest Sportarénában lesz, a világdöntő helyszíne 2008. tavaszán Tokió. Beadási határidő: március 31. éjfél. Infók itt.  
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.