Átveszi a Windows felett az irányítást a legújabb vírus: így előzheted meg

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Leginkább a számítógépes játékok kedvelőit veszélyezteti a Windows-on detektált új vírus.

A Fortinet hívta fel a Windows felhasználóinak figyelmét egy veszélyes számítógépes vírusra. Mint írják, az nemcsak képernyőfotókat képes készíteni, de akár a számítógép felett is átveheti az irányítást. 

A FortiGuard Labs biztonsági kutatói által Winos4.0-nak keresztelt számítógépes kártevő egy korábbi vírus, a GhostRat továbbfejlesztetése. Elődjének legnagyobb veszélye abban rejlett, hogy teljesen át tudta venni az irányítást a számítógép felett, ezt a képességét pedig felhasználták a mostani vírus fejlesztése során is. 

A Windows felhasználóit figyelmeztetik a rendkívül veszélyes vírusra
Fotó: Rapeepong Puttakumwong / Getty Images Hungary

Veszélyes vírusra figyelmeztetnek a szakértők

A szakemberek szerint a Winos4.0 veszélyeinek leginkább a játékosok gépei vannak kitéve, az ugyanis különféle, a számítógépes játékokhoz kapcsolódó programokban rejtőzik, például látszólagos teljesítménynövelőkben és rendszeroptimalizálókban. Egy másik szakportál, a bgr.hu is figyelmeztet a veszélyekre, azt írják, ez az egyik legfélelmetesebb kártevők egyike. 

A Windows mélyére hatol a vírus

A Winos4.0-val fertőzött alkalmazás telepítése után a rendszer egy hamis bittérképes képet tölt le a szerverről, amely egy dinamikus hivatkozási könyvtárat tölt fel a felhasználó rendszerébe. Feltűnésmentesen épül be a számítógépen futó operációs rendszer mélyére, és képes nem csak képernyőképeket készíteni, de a Bleeping Computer szerint az összes, titkosított rendszerinformációt is összegyűjtheti, például az IP-címet, az operációs rendszer adatait és a CPU-adatokat. Mindemellett

  • ellenőrzi a gazdagépen futó víruskereső és megfigyelő szoftvereket,
  • adatokat gyűjt az áldozat által használt kriptovaluta pénztárca-bővítményekről,
  • folyamatos hátsó kapcsolatot tart fenn a C2 kiszolgálóval, lehetővé téve a támadó számára, hogy parancsokat adjon ki, és további adatokat kérjen le,
  • és képernyőképek készít, hogy megfigyelje az általad használt adatokat és jelszavakat.

A biztonsági szakemberek fokozott figyelemre intik a windowsosokat, hangsúlyozva, hogy kizárólag megbízható forrásból származó programokat töltsenek le számítógépes játékaikhoz is. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.