Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban

Olvasási idő kb. 2 perc

Egyes források szerint akár az egész üzem is leállhat, miután keddre virradó éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában. A legutóbbi információk szerint még oltják a tüzet.

A környékbeliek robbanásról és nagy füstről számoltak be, a baleset oka egyelőre ismeretlen – éjszaka kigyulladt a Mol százhalombattai olajfinomítója. Az Index forrásai szerint akár a teljes olajfinomító leállhat, ám személyi sérülés nem történt. 

Még ég a Mol a százhalombattai finomító

„Tudomásunk szerint a tűz oltása jelenleg is folyamatban van. A szakemberek körülhatárolták az érintett területet, és kontrollálják a helyzetet” – közölte közösségimédia-oldalán Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere, aki később további tájékoztatást ígért.

A Mol friss közlemény szerint „október 20-án, hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében.” A tűzoltóknak „rövid időn belül sikerült lokalizálni a tüzet, jelenleg is dolgoznak a területen.”

Idézőjel ikon

„A tűz oltása során keletkezett erős füst a környéken több településről is észlelhető.”

Az Infostart információi szerint érdi, törökbálinti, fővárosi és szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltókat, a Pest vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot, valamint a Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil labort riasztották az esethez.

Idézőjel ikon

A szakemberek hab- és vízágyúkkal oltják a tüzet.

A vállalat tájékoztatása szerint a tűz oka egyelőre ismeretlen. „A tűzeset következtében személyi sérülés nem történt, és a környező településeket veszély nem fenyegette. A hatósági és belső vizsgálatok jelenleg is zajlanak a baleset okainak feltárása érdekében.”

Nem ez az első hasonló eset az olajfinomítóban. Júliusban fekete füst szállt fel a létesítményből, akkor egy technológiai berendezés meghibásodása miatt fokozott fáklyázást kellett végezni. Ez azt jelenti, hogy a különböző forrásokból érkező gázokat ellenőrzötten elégetik – általában vészlefúvatáskor vagy üzemeltetési problémák esetében alkalmazzák ezt a technikát.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.