Ez a kereskedők leggyakoribb trükkje a Balatonon

kereskedo-trukk-1386035263
Olvasási idő kb. 3 perc

Legalább őszig folytatódnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt ellenőrzései, amely során már megannyi szabálytalanságot feltártak a revizorok. Mutatjuk, milyen trükkökkel ügyeskednek a kereskedők.

A Balaton partja nemcsak az üdülők, hanem a NAV revizorainak is kedvelt úti célja: a hivatal idén is fokozott figyelmet fordít a magyar tenger környékén működő adózók, így a termékértékesítők és a szolgáltatást nyújtók ellenőrzésére – olvasható az adóhatóság oldalán. Hozzátették:

az ellenőrzések az idegenforgalmi szezon végéig, legalább őszig folytatódnak. 

Miután az ellenőrzésekben részt vesznek az érintetteken kívül más vármegyék ellenőrei is, így a vállalkozások új arcokra és folyamatosan változó ellenőrzési állományra számíthatnak.

A NAV ellenőrei kiemelten figyelnek a trükköző kereskedőkre is
A NAV ellenőrei kiemelten figyelnek a trükköző kereskedőkre isWitthaya Prasongsin / Getty Images Hungary

Több terület is kiemelkedő figyelmet kap

Mint írják, a NAV a nyári időszakban előzetes kockázatelemzés alapján ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit, igazodva azok nyitvatartási szokásaihoz és forgalmához. Idén a szokásos ellenőrzéseken túl – nyugta- és számlaadás, alkalmazottak bejelentése, online pénztárgépek szabályos üzemeltetése, jövedéki termékek árusítása – a turizmusfejlesztési hozzájárulás helyes megállapítása és megfizetése is kiemelt figyelmet kap.

Így trükköznek a kereskedők

Az eddigi tapasztalatok alapján a leggyakoribb szabályszegés továbbra is a nyugtaadás elmulasztása. Egy vendéglátóhelyen például a revizorok észrevették, hogy csak a magyarul beszélő vásárlók kapnak nyugtát, a külföldiek nem. Angol nyelvű próbavásárlásuk során az ellenőrök sem kaptak semmilyen bizonylatot. Miután azonban ez a vállalkozás tavaly már megjárta egy ellenőrzésen nyugtamulasztással,

a bírságon felül ezúttal 12 napos üzletzárásra is számíthat.

Nincs vége egy ellenőrzés után

A súlyosan mulasztóknak a bírság mellett utólagos adóellenőrzéssel is kell számolniuk. Ezért a jegyzőkönyv átvétele után érdemes a lehető leggyorsabban a tényleges forgalomhoz igazítani a bevallásokat és a fizetendő adót, hiszen a revízió megkezdéséig még önellenőrizhető a korábban be nem vallott adó – tanácsolja a NAV.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek