Bár ma még az 1014 méteren lévő Kékes a legmagasabb csúcs hazánkban, az évente növekvő Bükk-hegység túlszárnyalhatja, ugyanis a természet folyamatosan formálja a tájat, még ha ezt az emberi szem nem is veszi észre.
Lehet, hogy nem a Kékes lesz az ország legmagasabb csúcsa
A magassági rangsorban azért állhat be fordulat, mert a több mint 300 millió éve kialakult Bükk-hegység mind a mai napig nő. Az évszázadok során a Bükk sok változáson ment keresztül, és már számos rekordot is tart. Egyebek között ez az a hegység, ami folyamatosan növekszik, évente körülbelül 2,5 centimétert emelkedik.

Ezért történhet az meg, hogy a Szilvási-kő, amely jelenleg 960,7 méter magas, körülbelül 2000 év múlva már magasabb lehet, mint a Kékes. Ez a folyamat az alpesi hegységképződés hatásának köszönhető.
Kékestető Heves vármegyében, Gyöngyös város egyik településrésze. Itt található az ország legmagasabb pontja, a Kékes, amely a Balti-tenger szintjéhez mérve 1014, az Adriai-tenger szintjéhez mérve pedig 1015 méter magas.
Az ország legmagasabb pontját gyakran emlegetik Kékestető néven is, ez azonban helytelen, hiszen ez a hegy területén található település neve, amely közigazgatásilag Gyöngyöshöz tartozik.
A csúcson egy nemzeti színűre festett kő jelzi a magassági pontot, melyet az 1950-es évek végén állított Géczi István, a Kékesi Sas Síklub edzője néhány társával egy andezitkövekből emelt halomra.
Egy magyar urbexes csapat olyan rejtélyes bunkerre bukkant, amelynek eddig a létezéséről sem lehetett tudni. A hely szűkös, klausztrofób légköre mindenesetre nyomást gyakorol az emberre, mintha a falak valami szörnyű titkot próbálnának rejtegetni.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés