Bármikor kigyulladhat az autód, ha ezt látod rajta

Olvasási idő kb. 3 perc

A nyestek előszeretettel vernek tanyát a szabadban parkoló autókban, ha pedig bejutnak a motortérbe, ott olyan károkat okozhatnak, amelyek miatt az érintett járművek akár ki is gyulladhatnak.

Annak, hogy a Magyarországon is honos rágcsálók beköltöztek az autóba, általában vannak bizonyos jelei. Ezekre érdemes odafigyelni, mert ha nem teszel semmi, előfordulhat, hogy már késő bánat lesz, és mire felocsúdsz, komoly károkat tesznek járművedben. Mutatjuk, hogyan lehet kiszúrni a jelenlétüket.

Kigyulladhat a nyestek miatt az autó

Apró lábnyomok, karomkarcolások és ürüléknyomok – ha ilyen jeleket észlelsz a kasznidon, jó esély van rá, hogy nyest kerülgeti autódat. A gondok akkor kezdődnek, ha nemcsak kerülgeti, hanem beköltözik a motortérbe is. Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság információs felülete, a KRESZváltozás szerint ez utóbbi esetben különböző szintjei vannak a károkozásnak, amelyek a műszaki hibáktól kezdve az elektromos zárlatokon át az elfolyó folyadékokon át a működésképtelenségig terjedhetnek, attól függően, hogy az állatok mit találnak meg.

Idézőjel ikon

Egy hónapon belül az ismerettségi körben ennél komolyabb bajt okoztak. Az autótulajdonosnak az tűnt fel, hogy fény szűrődik ki a garázsból: kiderült, hogy a kocsi motortere kigyulladt. Azonnal kitolták az épületből, eloltották a motortéri tüzet, de ez alighogy sikerült, lángra lobbant a műszerfal. A tűzoltókat is kihívták. Mire kiértek a hivatásosok, addigra sikerült ismét megfékezni a tüzet, de lényegében a kocsi odalett.

A portál által idézett esetben a tűzoltói vizsgálat kiderítette, hogy a tűz a műszerfalon belül keletkezett, oda juthatott be valahogyan az állat, majd elrágta a vezetékeket.

A nyestek olyan károkat okozhatnak a motortérben, amelyek miatt kigyulladhat az autó
Fotó: Shutterstock

A nyestek által képviselt probléma egyébként nem új keletű. Már az autógyártók is próbáltak tenni ellene – például úgy, hogy adalékokat adtak hozzá a gumicsövek és a szigetelések anyagához, ám 100 százalékos megoldást egyelőre nem sikerült találni.

A túlélési ösztön vezérli őket

A magyarmezogazdasag.hu szerint a nyestek túlélési ösztönünknek engedve választják ki a legszűkebb sarkokat, és az autóban gyakran a motortér és a karosszéria közötti területen húzzák meg magukat.

Idézőjel ikon

„A legtöbb nyest tönkreteszi a hang- és a hőszigetelést a motortérben, azért, hogy megnövelje az alvóhelyét. De ennél sokkal komolyabb károkat is okozhatnak. Sok sofőr találkozott már sérült víz-, hidraulika- vagy elektromos csövekkel és vezetékekkel – ha ezeket átrágják, már csak cserélni lehet azokat, ami elég költséges.”

Károkozásukhoz az is hozzájárul, hogy ha egy nyest egyszer megtelepedik egy kocsiban, biztonságos menedékként fog tekinteni rá, és minden este visszatérhet. Ezért is elengedhetetlen az állat jelenlétére mihamarabb reagálni.

Általában a szigetelőanyagok között húzzák meg magukat
Fotó: Lendvai Zsolt / Totalcar

Így léphetsz fel ellenük

Ha egy nyest megérzi a saját szagát, az arra sarkallhatja, hogy később újra felkeresse a korábban már kényelmesnek talált járművet. Az egyik megoldás ezért a motortér alapos tisztítása lehet. Hátránya azonban, hogy csak ideig-óráig tartja távol a nyesteket.

Egyes szakemberek szerint beválhat a motortérbe helyezett egyszerű WC-illatosító, de hasonló hatást lehet elérni ecettel vagy tisztítószerekkel is. Van, aki pedig azt javasolja, hogy egy kis vászonzacskóba vagy zokniba csomagolva kutyaszőrt vagy emberi hajat kell tenni a motortérbe. A piacon kaphatók kifejezetten nyestek elleni vegyszeres vagy ultrahangos riasztószerek is, így ha a házi megoldások nem működnek, ezekkel is lehet tenni egy próbát.

Ha már itt tartunk, tudod, hogy mit kell tenned, ha kigyullad az autód? Ide kattintva megtudhatod. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.