Évente mintegy ötezer esetben van szükség arra, hogy valakinek segítsenek visszajutni otthonába.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága Facebook-oldalán figyelmeztet arra, milyen könnyen megtörténhet, hogy nem jutunk vissza saját otthonunkba.
Évente ötezer esetben kell betörni az ajtót
Mint írták, az esetek jelentős részében vagy a gyerekek zárják ki szüleiket, vagy a gyereket zárják be, illetve ki szüleik. Előfordul olyan is, hogy a macska a ludas, máskor puszta véletlenségből saját magunkat rekesztjük ki a lakásból.
A katasztrófavédelem és a tűzoltóság ilyenkor is tud segíteni, ha nem is szó szerint törve be az ajtót.
Sokszor elegendő, ha találnak egy véletlenül mégis nyitva hagyott ablakot vagy nyitott erkélyajtót, ahol bemászhatnak. Hidegben azonban a nyitva felejtett ablak ritkán fordul elő, ilyenkor a bejárati ajtó kinyitására van szükség.
Ez nem úgy történik szerencsére, mint a filmekben, nem nekifutásból törik be az ajtót, hanem speciális szerszámaik segítségével nyitják ki.
Minden tűzoltóautóban alapfelszerelés egy erre rendszeresített kis bőrönd, melynek tartalmát bármelyik profi betörő megirigyelné. Természetesen oldalukon erről nem közöltek képet, azt azonban elárulták, hogy a képzésük során, és később a laktanyában is rendszeresen gyakorolnak annak érdekében, hogy éles helyzetben is hatékonyan és gyorsan segítsenek a bajbajutottakon.
Ezt tedd, ha beüt a krach: útmutató katasztrófahelyzetekhez.
Tovább olvasomA tűzoltóautók színe egy véletlennek köszönhetően alakult ki, ha kíváncsi vagy, hogyan lettek pirosak, ajánljuk ezt a cikkünket.
A piros tűzoltóautók mellett más színűek is róják az utakat – és úgy néz ki, van egy oka annak, amiért nem a piros a legjobb választás színüknek.
Tovább olvasomMegjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés