Óriási fordulat az időjárásban: havazással térnek vissza a zord napok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szeles, csapadékos és jóval hűvösebb idő jön a hét eleji, enyhébb napok után. A következő időszakban nem lesz hiány csapadékban, sőt, az előrejelzések szerint havazás sem kizárt. Mutatjuk a részleteket.

A jövő hét első napjaiban még kellemes, tavaszias idő várható, több órás napsütéssel és 15 fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a hét közepétől azonban fordulat jön a HungaroMet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.

Változékony időjárás jön

Megerősödő a szélre, lehűlésre és egyre több helyen kell esőre számítani. Nyugaton akár havas eső vagy hó is előfordulhat, a hétvégére pedig már jóval hűvösebb időre számíthatunk.

Fordulat jön az időjárásban: tavaszias napok után jön a lehűlés
Fotó: RobertHoetink / Getty Images Hungary

Tavaszi időjárással indul a hét

Hétfőn változóan felhős ég mellett időnként kisüthet a nap, főként a délelőtti órákban. A nap második felében elszórtan záporok alakulhatnak ki, sőt zivatar sem kizárt. A hőmérséklet délután 13 és 17 fok között alakul.

Kedden ugyancsak sok lesz napsütés a fátyol- és gomolyfelhők mellett, bár helyenként rövid záporok is előfordulhatnak. Az északias szél többfelé élénk, néhol erős lesz. Hajnalban 1–7 fokot mérhetünk, a fagyzugos helyeken gyenge fagy is lehet, napközben 14–18 fokig melegszik a levegő.

Szerdán még kitart a napos idő, ám délutántól nyugat felől egyre vastagabb felhők érkeznek, estére pedig már csapadék is kialakulhat az ország nyugati részén. A hőmérséklet hajnalban már csak –2 és +6, délután pedig 15–19 fok között várható.

Csütörtökön jön a fordulat

A hét második felében már sokfelé beborul az ég, és egyre több helyen eshet. Keleten még lehetnek napos időszakok, de ott is kialakulhatnak záporok, zivatarok.

Idézőjel ikon

Nyugaton jelentősebb csapadék hullhat, és itt havas eső, havazás sem kizárt.

A szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet nyugaton 6–11, keleten 12–19 fok között alakul.

Ez vár ránk a hétvégén

Pénteken borult, csapadékos idő valószínű, sokfelé esővel, nyugaton vegyes halmazállapotú csapadékkal. Az északi, északnyugati szél többfelé erős, a Nyugat-Dunántúlon viharos lehet. A maximumok nyugaton 3–10, keleten 11–15 fok között maradnak.

Szombaton is marad a felhős, csapadékos idő, nyugaton havas esővel vagy havazással. Az erős, helyenként viharos északi szél tovább rontja a hőérzetet. A nappali csúcshőmérséklet már csak 6 és 12 fok között alakul.

Vasárnap átmenetileg szakadozhat a felhőzet, és hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek, de záporok még ekkor is előfordulhatnak. A szél többfelé élénk marad, a hőmérséklet pedig 6–11 fok között tetőzik.

Ha a jövő heti időjáráson túl arra is kíváncsi vagy, mi vár ránk 2026 nyarán, ajánljuk ezt a cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.