Aggasztó hír érkezett a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban: így érdemes terveznünk

nyugdíjas számítógép asztal nappali
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem lehet sokáig odázni a szakértők szerint a magyar nyugdíjrendszer átalakítását. A nyugdíjkorhatár megemelésére a demográfiai folyamatok miatt van szükség. Úgy vélik, a dinamikus korhatáremelés lehet a megoldás.

Szakértőt kérdezett a Pénzcentrum arról, szükséges-e, és ha igen, mikor válik időszerűvé a magyar nyugdíjkorhatár megemelése. A cikkből kiderül,

  • miért van szükség a nyugdíjkorhatár megemelésére hazánkban,
  • milyen módon lehet ezt a legkíméletesebben véghez vinni, illetve
  • mit gondolnak a témáról a szakértők.

Amint azt a lap Banyár József közgazdász, a Magyar Közgazdasági Társaság tagja segítségével összegezte, megoldást jelentene, ha a nyugdíjkorhatár automatikusan követné a várható élettartam alakulását, így reflektálva a társadalmi folyamatokra. A szakértő úgy véli, ha éves szinten két hónappal, dinamikus módon növekedne a nyugdíjba vonulás időpontja, az mindenki számára kiszámíthatóvá és tervezhetővé tenné a rendszert.

konyha nyugdíjasok nő férfi napló
A jelenlegi nyugdíjkorhatárhoz hozzá kell nyúlni a szakértők szerint
Fotó: Ridofranz / Getty Images Hungary

Ezért szükséges megemelni a nyugdíjkorhatárt

A szakértő szerint a probléma a társadalom szerkezetéből fakad. Ma már nem ugyanazt jelenti idősnek lenni, mint a régebbi korokban. A mai kor idősei sokkal egészségesebb, hosszabb és aktívabb életet élnek nyugdíjasként is.

Úgy véli, a jelenlegi nyugdíjrendszer a gyermekteleneknek kedvez, akik sok esetben anyagilag kedvezőbb pályát futnak be, hiszen

  • folyamatosan dolgoznak,
  • emiatt több járulékot fizetnek,
  • egyúttal magasabb nyugdíjra lesznek jogosultak,

amit később azon fiatalok befizetéseiből kapnak meg, akiket más családok neveltek fel. Mindeközben a születésszám tartósan alacsony, az emberek pedig egyre tovább élnek, tehát a rendszernek egyre több nyugdíjast kell eltartania.

A lap emlékeztetett, Farkas András nyugdíjszakértő is arról beszélt nemrég, hogy a csökkenő számú járulékfizető, illetve a növekvő számú nyugdíjas együttesen ki kell, hogy kényszerítse a változtatásokat. Banyár József szerint a társadalmi szerkezet miatt a fix nyugdíjkorhatár helyett érdemes lenne elmozdulni egy rugalmasabb megközelítés felé.

Idézőjel ikon

Úgy véli, a mindenkori nyugdíjazás korhatárát a várható élettartamhoz viszonyítva kéne meghatározni.

Így változtatna a nyugdíjkorhatáron a szakértő

A statisztikák szerint hazánkban az elmúlt évtizedekben nagyjából öt évente nőtt egy évvel a várható élettartam. Ilyenkor három alapvető eszköz van a nyugdíjrendszer egyensúlyban tartására, a járulékok emelése, a nyugdíjak csökkentése, vagy a nyugdíjkorhatár növelése. Utóbbi indexálása megoldást jelenthetne Banyár József szerint nálunk is, ugyanúgy, mint számos más országban, ahol hasonló változások történtek a várható élettartammal.

Idézőjel ikon

Ezt praktikusan az idősödési korhatár indexálásával lehet elérni, mégpedig a várható hátralévő élettartam növekedésének mértékében

− mondta el a szakértő a Pénzcentrumnak hangsúlyozva azt is, hogy a magyar nyugdíjasok esetén a fenti három tennivalóból elég lenne egy, a korhatár megemelés is, ráadásul ez a leggyorsabban végrehajtható lépés.

A napokban az is kiderült, mekkora nyugdíjra számíthatnak azok, akik 2026-ban érik el a korhatárt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.