Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Pánikszerűen vásárolják a magyarok a gázpalackokat, van, ahol majdnem négyszer annyi fogy, mint máskor. A közel-keleti energiaválsággal kapcsolatos bizonytalanság láthatóan sokakat sarkall a biztonsági készletek feltöltésére.

Amint azt az Index az Árukereső.hu statisztikai adataira hivatkozva megírta, 346,8 százalékkal nőtt a gázpalackok iránti érdeklődés. Az alábbi cikkből azt is megtudhatod, 

  • miként reagáltak más országokban a kezdődő energiaválságra, illetve
  • miként próbálnak felkészülni a következő időszakra az emberek. 

A közel-keleti konfliktus nyomán kialakuló energiaválság a hétköznapi fogyasztói döntésekre is hatást gyakorol. Az emberek nemcsak a benzinárak miatt aggódnak, de olyan, mindennapos háztartási eszközöket is elkezdtek pánikszerűen felvásárolni az üzemanyag mellett, mint például a gázpalackok.

Nemcsak a gázpalackokat keresik pánikszerűen, a kannák iránt is nagy a kereslet
Fotó: Mike Kemp / Getty Images Hungary

Pánikolnak a fogyasztók?

A sokak által főzésre is használt eszköz, illetve a különféle, az üzemanyag raktározására való alkalmatosságok iránt olyan mértékben megnőtt a kereslet a térségben, hogy több cég is külön statisztikát hozott nyilvánosságra azokkal kapcsolatban. A Heureka Group adatai szerint például Csehországban mindössze egy hét alatt 58,8 százalékkal nőtt

Idézőjel ikon

a benzineskannák iránti érdeklődés,

Szlovákiában még ennél is nagyobb, 157 százalékos ugrást mértek ugyanezen eszköz esetén. Amint azt a lap hangsúlyozta, az üzemanyagot nem érdemes hosszú ideig tárolni, mert idővel romolhat a minősége, főként igaz ez a modern, bioösszetevőket is tartalmazó típusok esetén, mert otthoni elhelyezésük

nem megfelelő tárolás esetén akár tűz- és robbanásveszélyhez is vezethet.

Megéri a tudatos tartalékolás?

Az üzemanyag otthoni tárolása bizonyos körülmények között legális hazánkban, azonban néhány alapvető szabályt be kell tartani annak érdekében, hogy biztonságos is legyen. A megvásárolt üzemanyagot szállítani csak 5 liternél nagyobb űrtartalmú, a benzin szállítására alkalmas, és megfelelően zárható edényben szabad. 

Idézőjel ikon

Üzemanyagból ADR-mentesség esetén autónként legfeljebb 240 liternyit

szállíthatunk közúton. Mindemellett a rendőrség, a közlekedési hatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és a katasztrófavédelem is jogosult vizsgálni, hogy a fentieknek megfelelően járunk-e el.

Mindeközben a rendőrség segítségével a lakossági üzemanyag-tározók kapacitását is felmérik, egyes gazdákat már megkerestek ezzel kapcsolatban. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.