Figyelmeztet az FBI: azonnal töröld ezeket a programokat, fertőzöttek lehetnek

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) vizsgálatot indított egy hacker ellen, aki a gyanú szerint kártevővel fertőzött videójátékokat terjesztett a Steam felületén.

A hatóságok jelenleg azon dolgoznak, hogy azonosítsák a károsult felhasználókat, akik kapcsolatba kerülhettek a rosszindulatú szoftverekkel. A gyanú szerint ugyanaz az elkövető több játékot fejlesztett, és tett közzé az elmúlt két év során – írja a hvg.hu.

Fertőzött programokra figyelmeztet az FBI 

Az érintett játékok között szerepel a BlockBlasters, a Chemia, a Dashverse/DashFPS, a Lampy, a Lunara, a PirateFi és a Tokenova. 

Játékok fertőzhették meg a felhasználók számítógépét_
Fotó: Juan Algar / Getty Images Hungary

Az FBI minden felhasználó figyelmét felhívta, hogy ellenőrizze a játékait, amennyiben pedig ezek közül bármelyiket letöltötte,  

haladéktalanul távolítsa el azt az eszközéről. 

Az FBI egyelőre nem hozott nyilvánosságra részleteket a kártevő működéséről, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az érintettek jelentkezése segítheti a nyomozást. A károsultak akár kártérítésre is jogosultak lehetnek

Érdemes a jelszavakat is megváltoztatni 

A szakértők azt javasolják, hogy a felhasználók a játékok törlése mellett változtassák meg jelszavaikat, és biztonsági okokból akár az operációs rendszert is telepítsék újra.

A platform üzemeltetője időközben eltávolította az érintett játékokat a kínálatból. 

Ha tetszett ez a cikk, olvasd el azt is, milyen trükkel szabadulhatsz meg az internetezés legidegesítőbb részétől.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.