A benzin után a mobiltelefonok ára is kilőhet az iráni háború miatt

Olvasási idő kb. 2 perc

Ismét drágulási hullám fenyegeti a technológiai szektort, mivel a közel-keleti konfliktus közvetett módon a mobiltelefonok és laptopok árának emelkedését okozhatja.

Az iparág már hónapok óta küzd a mesterséges intelligencia terjedése miatt a memóriahiánnyal, ám most az energiaárak emelkedése újabb problémákat okoz. A szakértők szerint a kijelzők előállítási költségeinek növekedése hamarosan a fogyasztói árakban is megjelenhet. Chung Yi, a Samsung Display elnök-vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a gyorsan emelkedő olajárak közvetlen hatással vannak a gyártási költségekre – jelezte a Pénzcentrum.

Erősen befolyásolja a háború az árakat

A Samsung Display kulcsfontosságú alkatrészeket szállít nemcsak a Samsung okostelefonokhoz, de az Apple iPhone-okhoz és a MacBookokhoz is, így

Idézőjel ikon

a vállalatnál jelentkező költségnövekedés a globális piac egészére hatással lehet.

A kőolaj árának alakulása így alapvetően meghatározza a kijelzők gyártását az elkövetkező időszakban.

A vállalatvezetők egyetértenek: drágulás várható a háború miatt a mobiltelefonok és a laptopok piacán
Fotó: Olha Danylenko / Getty Images Hungary

Nincsenek mobileszközök kőolajszármazékok nélkül

A drágulás hátterében az áll, hogy számos, az elektronikai termékekhez alapvető alkatrész, például a különféle fóliák és egyéb segédanyagok kőolajszármazékokból is készülnek.

Ha a nyersolaj ára tartósan magas marad, az jelentős pénzügyi terhet ró a gyártókra,

akik már most is ellátási nehézségekkel és dráguló alkatrészekkel küzdenek. Ez az újabb befolyásoló tényező tovább fokozza az iparágra nehezedő nyomást.

Bár a kijelzők a mobiltelefonok és laptopok legfontosabb alkatrészei közé tartoznak, a gyártók eltérően ítélik meg a helyzet súlyosságát. Míg a Samsung az aggodalmát fejezte ki, az LG Display vezérigazgatója, Jeong Chul-dong óvatosabban fogalmazott. Kijelentette, hogy bár szorosan figyelemmel kísérik a közel-keleti eseményeket, a konfliktus egyelőre nem volt közvetlen hatással a cégük működésére.

Ha kíváncsi vagy rá, milyen az élet most Teheránban, olvasd el ezt a cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.