Nagy változás jön a budapesti közlekedésben: így fizethetsz az új rendszerben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Áprilistól minden budapesti metróvonalon bevezetik a Pay&GO fizetési szolgáltatást, 2028-ban pedig az összes fővárosi és agglomerációs járaton elérhető lesz.

2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pedig elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta a koncepciót. 

Új fizetési rendszer jön a budapesti közösségi közlekedésben

Az elektronikus jegyrendszer bevezetése előtt, kísérleti jelleggel már most is elérhető a Pay&GO bankkártyás fizetési szolgáltatás a 100E reptéri expressz járaton, illetve az M1-es metró vonalán. 

A Budapest Pay&GO szolgáltatás lényege, hogy a jegyvásárlás és az érvényesítés egy lépésben zajlik. A bankkártyát – vagy egyéb okoseszközt – a jegyérvényesítő készülékhez kell érinteni, nincs szükség előzetes regisztrációra vagy alkalmazás letöltésére, sem papíralapú jegyre, az utazás azonnal megkezdhető. 

Idézőjel ikon

A tervek szerint a BKK a Pay&GO szolgáltatás tesztprogramját április közepén minden metróvonalra kiterjeszti.

A bankkártyaalapú megoldás ma már nemzetközi szabványnak számít, világszerte több száz nagyváros alkalmazza. A társaság tervei szerint a budapesti Pay&GO rendszere a lehető legtöbb ügyféligényre megoldást kínál majd, így mind a rendszeresen közösségi közlekedést használók, mind az alkalmi utasok megtalálhatják a számukra legkedvezőbb terméktípust.

A szolgáltatás az alkalmi utazások során lehetővé teszi költési limitek – például napi vagy heti limitek – beállítását, így az ügyfelek mindig az igényeiknek megfelelő, legkedvezőbb tarifát kapják. 

A BKK számításai szerint a Pay&GO típusúbankkártyás fizetés 2028 első felétől jelenhet meg szakaszosan Budapest és az agglomeráció teljes közösségi közlekedési hálózatán.  

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.