Fontos levelet küld a bankod: tízezreket bukhatsz, ha nem olvasod el

Olvasási idő kb. 2 perc

Sokan rutinszerűen félresöprik a banktól érkező értesítéseket, pedig januárban kifejezetten olyan levelek érkeznek, amelyek komoly hatással lehetnek a pénztárcánkra.

A bankok ilyenkor két olyan tájékoztatást küldenek a lakossági számlatulajdonosoknak, amelyek figyelmen kívül hagyása akár évi több tízezer forintos veszteséget is jelenthet – olvasható a Tolna Megyei Hírportál oldalán.

Ezeket a dokumentumokat küldi meg a bankod

Az egyik dokumentum az éves díjkimutatás. Ez részletesen összefoglalja, mennyit fizettünk az előző évben számlavezetésre, átutalásokra, készpénzfelvételre és egyéb banki szolgáltatásokra. Az egységes formátum célja, hogy az ügyfelek könnyen átlássák a költségeiket, és eldönthessék, valóban megéri-e a jelenlegi számlacsomagjukat fenntartani.

egy férfi kezeit látjuk, amint egy számológép és papírok segítségével
A banki levél alapján kedvezőbb számlacsomagra találhatsz rá
Fotó: Virojt Changyencham / Getty Images Hungary

A kimutatás kiküldése nem a bank jóindulatán múlik, hiszen uniós előírás alapján minden pénzintézet köteles évente eljuttatni ezt az ügyfeleknek.

A Magyar Nemzeti Bank iránymutatása alapján 2026-tól a bankok először küldenek úgynevezett javasolt számlacsomagról szóló tájékoztatást. Ez az ügyfél korábbi számlahasználata alapján mutatja meg, hogy a bankon belül létezik-e kedvezőbb konstrukció.

Ha a váltással legalább évi 1000 forint megtakarítás érhető el, a banknak ezt jeleznie kell.

A tapasztalatok szerint sokan éveken át maradnak egy számukra már nem ideális csomagban, miközben egy egyszerű váltással komoly összegeket spórolhatnának. Nem ritka, hogy az éves megtakarítás eléri vagy meghaladja a több tízezer forintot.

Az értesítések postán vagy elektronikusan érkeznek

A papíralapú kivonatot kérők levélben, az online ügyintézők pedig internetbankban vagy mobilalkalmazásban találják meg a dokumentumokat. Érdemes időt szánni az átolvasásukra, mert néhány perc figyelem hosszú távon jelentős pénzügyi előnyt hozhat.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.